3800 győztes

Nagycsütörtökön összefutottam az utcán egy ismerősömmel, akit korábban egy neves szabadkai magyar civil szervezet alelnökeként ismertem meg. Természetesen civil dolgainkról kezdtünk el beszélgetni. Néhány mondatban elmondtam neki, hogy a CISZ mennyi helyre adott be pályázatot, milyen elképzeléseink vannak az idei évre. Beszélgetőtársam hamar átvette a szót, de sokkal visszafogottabb lendülettel beszélt. Az általa is vezetett civil szervezet ebben az évben alig néhány pályázatot írt. Kicsit szomorúan mondta, hogy ha ő nem ír pályázatokat, akkor a körülötte lévő többi vezetőségi tag ezt nem teszi meg helyette, ilyen értelemben nem nagyon van csapatmunka. Ő pedig az idén a Prosperitati Alapítvány pályázatát írta, megpróbálja a családi gazdaságot ennek segítségével föléleszteni, éppen pár órával korábban írta alá a szerződést. Gratuláltam neki és áldott ünnepeket kívántunk egymásnak, majd mindketten mentünk tovább a magunk útján.

Mindenféle gondolatok keringtek a fejemben. A média különböző csatornáin azt közvetítették, hogy 3800 szerződést kötöttek meg egyénekkel, vajdasági magyarokkal, vállalkozásuk anyagi hátterének javítására. Gondolkodni kezdtem: vajon hány civil vezető, vajon hány civil szervezet vezetőségi tagja van közöttük?

Egy közösséget nem lehet intézményeken keresztül építeni, hanem csak a közösség tagjainak bevonásával. De ha ezek a tagok csak egyéni céljaik eléréséhez kapnak támogatást, vajon ettől önmagától épülni fog-e a közösségünk? Nem 3800 győztes kell, hanem legalább 200 000!