Kezdőlap | Események > Dél-Bácska és Szerémség > Szent Isván nap Óbecsén

Szent Isván nap Óbecsén

Helyszín: Óbecse,
Kezdés: 2017. augusztus 18.Fejezés: 2017. augusztus 19.

A kétnapos ünnepséget augusztus 18-án és 19-én tartják a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében.

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében és az óbecsei önkormányzat támogatásával az idén augusztus 18-án és 19-én kerül sor Óbecsén a Szent István-napi rendezvényre. Az ünnepi műsor pénteken lesz a kultúrkör előtt, a Köztársaság utcában felállított színpadon, míg szombaton tartják meg a hagyományos főzőversenyt a Nikola Tesla utcában.

A program pénteken, augusztus 18-án 17.30-kor kezdődik a Csongrádi Fúvószenekar vendégváró koncertjével az alsóvárosi Páduai Szent Antal-templom udvarában, majd 18 órakor kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmise lesz a templomban.

19 órakor már a színpadon folytatódik a műsor a megszentelt kenyér felvágásával és az ünnepi beszédekkel. 19.30-kor Magyarok tündöklő csillaga címmel a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatásával egy néptáncműsort láthat majd a közönség, 20.30-kor a Csongrádi Fúvószenekar koncertezik, majd 21 órakor Vastag Tamás, 22 órakor pedig a BayTheWay együttes lép színpadra – az egykori X-faktoros fellépését a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tette lehetővé.

Az estet 23 óra körül tűzijáték zárja.

Szombaton, augusztus 19-én 16 órakor kezdődik a Szent István-napi főzőverseny a Nikola Tesla utcában, és miközben zajlik a verseny, a Harmónia együttes muzsikál majd, a legfiatalabbakat pedig gyermekprogramok és játékok várják a Petőfi-iskolánál.

17.45-kor az óvoda előtt a szegedi Csiga Duó együttes koncertezik.

A főzőverseny eredményhirdetését 20 órára tervezik a szervezők. Ricz Róbert, a kultúrkör elnöke elmondta: az idén is sok ajándékot szántak a legjobbaknak az óbecsei vállalkozók, a jutalmak között lesznek például belépőjegyek magyarországi fürdőkbe, ajándékcsomagok és vacsorák is.

Várhatóan 21 órakor kezdődik az utcabál, amelyen ugyancsak a Harmónia együttes fog gondoskodni a hajnalig tartó jó hangulatról.

Felvételünk a tavalyi kenyérszentelő ünnepségen készült.

 

Forrás: Magyar Szó