Kezdőlap | Hirek > Dél-Bácska és Szerémség > Itt a vége, fuss el véle...

Itt a vége, fuss el véle...

Mesés mesedélután Temerinben

Szerdán zajlott le a XXV. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny közép-bácskai elődöntője Temerinben, a Szirmai Károly Közkönyvtár szervezésében.

A rendezvénynek otthont adó tájház kapuját átlépve a látogató máris a népmesék világában érezhette magát, a magyar kulturális örökség részét képező épület udvarában a húsvéti locsolkodásból frissen hazaérkezett lovaskocsival, a leghozzáillőbb aláfestése volt egy népmesemondó-versenynek. Az alaphangulat tükröződött a huszonkét kis versenyző produkcióján is, ők tudásuk legjavát adva repítették közönségüket a mesék szárnyán.

A mesemondók két korcsoportban (óvodások és kisiskolások) versenyeztek, a felsős diákok csoportjában nem volt jelentkező. Már tavaly is csak ez a két korcsoport jelentkezett, ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a felsősöket már nem érinti meg annyira a mesék világa, ők már inkább a szavaló-, vagy prózamondóversenyekre koncentrálnak – mondta el lapunknak nyilatkozva Pásztor Ágnes, a Szirmai Károly Közkönyvtár igazgatója. – Az idén előre meghatároztuk az eredményhirdetés időpontját. Az óvodások, a kisgyermekkel érkezők, vagy türelmetlenebbek így nem voltak helyhez kötve, a verseny alatt nem volt mászkálás, nem zavarták annyira a fellépőket – hangsúlyozta Pásztor Ágnes.

A mesemondó gyerekek Temerinben három kategóriában versenyeztek, elsőként az óvodások, majd az 1. és 2. osztályosok, végül a 3. és 4. osztályosok léptek fel. A négy tagú zsűrinek kellett eldöntenie azt, hogy ki jusson tovább az idén jubileumot ünneplő Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny döntőjébe. Lukács Sára logopédus (a zsűri elnöke), Kollárné Aladics Mária magyartanárnő, Sétáló Ildikó és Tóth Diána újságíró több szempontot is figyelembe vett a gyermekek előadása során. A zsűri mindenekelőtt a szöveg érthetőségét, a színpadi jelenlétet figyelte, de fontos volt, hogy a versenyző minél jobban képileg megjelenítse a mesét. Kollárné Aladics Mária magyartanárnő kiemelte, hogy a mesemondás az a műfaj, amelynél megengedett a gesztikuláció, mimika, a szöveg élőszóval is kiegészíthető, a nyelvjárásban elmondott mese pedig – ha a tájszólást következetesen használják – előadójának csakis előnyére válik. Lukács Sára, a zsűri elnöke elismerte, hogy régen érezte már magát ilyen jól, a gyerekeknek sikerült őt egy egészen más dimenzióba repíteni, ezért külön gratulált mindenkinek. Azt is elmondta, hogy a zsűrinek igazán nehéz dolga volt, mégis kikristályosodtak az előadások alatt azok a különbségek, amelyek alapján sikerült kiválasztani azt a hat mesemondót, akik május 25-én Zentán mérettetik meg magukat a döntőben.

Az igazán mesés délután végén minden versenyző oklevéllel, könyvvel és új élményekkel gazdagabban térhetett haza.

 

A XXV. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny temerini elődöntőjének helyezettjei és továbbjutói

 

ÓVODÁSOK KORCSOPORTJA:

1. Zakinszki Emina (továbbjutott a zentai versenybe)

2. Utcai Éva

3. Drobina Márk és Morvai Adrienn

1. ÉS 2. OSZTÁLYOSOK KORCSOPORTJA:

1. Parókai Maja és Kurczinák Lara (továbbjutott a zentai versenybe)

2. Hévízi Lúcia és Majoros Noel

3. Mészáros Bálint

3. ÉS 4. OSZTÁLYOSOK KORCSOPORTJA:

1. Móra Zoé és Tóth Vilmos (továbbjutott a zentai versenybe)

2. Giric Dorka (továbbjutott a zentai versenybe)

3. Mészáros Kristóf, Varga Szitár Áron és Majoros Szebasztián

 

Forrás: Magyar Szó