Kezdőlap | Hirek > Dél-Bánság > Nemzeti ünnepünk Ürményházán

Nemzeti ünnepünk Ürményházán

Március 15-e, nemzeti ünnepünk közeleg.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és az Ürményházi Ifjúsági Klub szervezésében gyűlt össze Ürményháza apraja és nagyja a gyerekek által nemzeti színű ízléses díszekbe öltöztetett községháza nagytermében, hogy meghallgassa Dr. Zakar Péter történésznek, a Szegedi Tudományegyetem tanárának előadását Kossuth Lajosról.

Ahogy Móricz Elvira, az ÜIK elnöke bevezető üdvözlő szavaiban elmondta, Zakar Péter tanár urat az egybegyűltek zöme régebbről ismeri, mert évek óta, az első hívó szóra eljár Ürményházára, hogy együtt ünnepeljen az egybegyűlt falusiakkal.

Az élvezetes előadás után kérdések feltevésére is volt lehetőség.

Dulka Andor, a VMPE alelnöke megköszönte Zakar Péternek, hogy elfoglaltsága ellenére eljött Dél-Bánátba, kiemelve, hogy nemzeti ünnepeink alkalmat adnak az egész közösségnek a feltöltődésre.

 

Viola Lujza

Forrás: VajdaságMA