Kezdőlap | Hirek > Délvidék > A legjobb vajdasági tollforgatók

A legjobb vajdasági tollforgatók

A legjobb vajdasági magyar tollforgatók idén is szakmai díjban részesülnek. A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége döntése értelmében az írott sajtó kategóriában Pesevszki Evelynt, a Magyar Szó újságíróját és Szalai Attilát, a Hét Nap karikaturistáját, az elektronikus média kategóriában pedig Pató Angélát, a Pannon RTV újságíróját díjazták. A legjobb pályakezdő Bicskei Magdaléna, az Újvidéki Rádió munkatársa, a szórványban megjelenő médiumok közül pedig a Székelykevei Igaz Szó helyi lap kapta az elismerést. Az életműdíjat Molnár Krekity Olga, a Hét Nap volt újságírója veheti át.

Pató Angéla sokrétű tevékenységet folytat a Pannon RTV munkatársaként. Médiaházunk újságíróját díjazta a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete idén elektronikus média kategóriában. 2013 novemberében kezdett a Pannon RTV-ben dolgozni. Riporterként kezdte pályafutását, mára már többnyire társszerkesztő, emellett pedig a bevándorlókról szóló dokumentumfilmjét forgatja. Kedvenc témái az emberi jogok védelme és a migráció kérdése. Az egyik legnagyobb projektje az Újratervezés című dokumentumfilm-sorozat Londonban készült részeinek megalkotása volt. Pató Angéla, szerkesztő-riporter, Pannon RTV: „Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy én kaphattam ezt a díjat, viszont fontos kiemelnem, hogy a lehetőségre is szükség volt ahhoz, hogy nekem tudják ítélni. Hiszen, ha nem kapok lehetőséget, hogy ezekkel a témákkal és ezeken a helyszíneken foglalkozzak, akkor ez a díj sem nekem jár. Ezért köszönöm szépen a Pannon RTV-nek, amiért jelölt, és amiért folyamatosan ilyen lehetőségeket nyújt számomra.”

PannonRTV felvétele

A pályakezdő kollégák közül Bicskei Magdaléna, az Újvidéki Rádió munkatársa részesült elismerésben. Bicskei Magdaléna, az Újvidéki Rádió munkatársa: „Nagyon meglepődtem, amikor jelentették, hogy én kapom ezt a díjat, ugyanis én eddig nem is tartottam magam számon úgy, mint újságíró. Még annyira az elején vagyok ennek a pályának. Nem is ezt tanultam, ezért nagyon nagy megtiszteltetés nekem és természetesen nagyon örülök, hogy én kaptam ezt a díjat.”

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége úgy járt el, mint a korábbi években. Ajánlatokat kértek a szerkesztőségektől, akik indoklások kíséretében elküldték, hogy a kollégáik közül kit tartanak méltónak arra, hogy díjazzák őket. Tóth Lívia, elnök, VMÚE: „Kizárólag szakmai szempontok alapján születik meg a döntés. Tehát, az elnökség csak azt nézi, hogy a kolléga milyen újságírói teljesítményt mutatott fel az elmúlt időszakban vagy az elmúlt egy évben.”

Az elismeréseket hatodik alkalommal osztják ki. A díjátadó ünnepséget március 16-án, 18 órai kezdettel rendezik meg Topolya Község Múzeumában.

 

Forrás: PannonRTV