Kezdőlap | Hirek > Délvidék > A Vajdasági Magyar Civil Stratégia...

A Vajdasági Magyar Civil Stratégia eddigi eredményeinek ismertetése

2013.05.30-án a Vajdasági Magyar Civil Szövetség (továbbiakban: CISZ) szervezésében került megrendezésre A Vajdasági Magyar Civil Stratégia eddigi eredményeinek ismertetése című rendezvény Szabadkán a Magyar Házban. Nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt, a helybelieken kívül Vajdaság számos településéről érkeztek civil szervezetek, többek között: Zomborból, Kisoroszról, Zentáról, Magyarkanizsáról, Újvidékről, Hajdújárásról, Temerinből, Bajmokról, Bácsfeketehegyről, Bácsgyulafalváról, Tornyosról, Keviből, Adáról, Zentagunarasról, Bajsáról, Doroszlóról, Szilágyiról, Topolyáról, Ürményházáról, Bácskossuthfalváról.

A rendezvényt dr. Latorczai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, majd Béres Zoltán a Vajdasági Magyar Civil Szövetség elnöke bemutatta a délvidéki civil szférával kapcsolatos kutatási eredményeket.

A négy Délvidéki Civil Központ beszámolt eddigi tevékenységéről: Talpai Sándor a kisoroszi Torontál Magyar Művelődési és Ifjúsági Központ elnöke, Nádi Karolina, a zentai Ci-FI Központ munkatársa, Béres Zoltán, a szabadkai CISZ elnöke és Péter István, a doroszlói Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért civil szervezet elnöke.

Ezt követően Losoncz Dávid jogász és Harmath Éva könyvelő beszélt az eddigi tapasztalatokról és a jogi és pénzügyi segítségnyújtásról a Civil Központok működése során.

Zsoldos Ferenc, a Magyar Nemzeti Tanács Civil Konzultatív Testületének elnöke bemutatta az újonnan elkészült Délvidéki Civilportált (www.civilportal.rs) és a most megjelentetett Délvidéki Civil Kiskönyvtár első kötetét Pályázati Alapismeretek címmel. 

Végezetül Stausz Edina, a CISZ munkatársa bemutatta a szintén most elkészült Elszámolási Kisokos című kiadványt.

A rendezvény svédasztalos állófogadással zárult.

A Civil Központok működését és a rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

 

 

A sajtóban megjelent anyagok:

Pannon RTV: További Civil Központok alakulnak

Magyar Szó: Közösségépítő civil szervezetek

VajdaságMA: Vajdasági körúton járt dr. Latorczai Csaba