Kezdőlap | Hirek > Délvidék > Egy gyereket az apának, egyet az...

Egy gyereket az apának, egyet az anyának, kettőt a hazának

Kishegyesen augusztus 2-ától 4-éig megtartották az I. Délvidéki Családkongresszust — Hét országból csaknem 500 részvevő érkezett a találkozóra: Szlovákiából a perediek, pozsonyiak, kolonyiak, kistárkányiak. Magyarországról a csongrádiak, nyíregyháziak, szegediek, ásotthalmiak, budapestiek, nagykállóiak, tiszavasváriak. Legnépesebbek a legtávolabbról érkezett erdélyiek voltak, a Segesvárról, illetve a Kézdivásárhelyről és környékéről jött nagycsaládosok. De idetalált Horvátországból a slatinai négy- és többgyermekes egyesület vezetősége is. Boszniából, Banja Lukáról 22-en érkeztek.

Boldizsár Béla bácsi, a háromszéki (RO) Caritas Humanitárius Megsegítő Alapítvány elnöke 30 fős csapattal érkezett Kishegyesre — 2500 kilométerrel a háta mögött. Bejárták ugyanis a Plitvicei-tavakat, megismerkedtek a dalmát tengerparttal egészen Mostárig, és „benéztek” Međugorjére. Béla bácsi volt az, aki szinte mindenkit ismert, s akit mindenki meg akart ismerni. Ő volt az, aki a megnyitón — a szerb és a magyar himnusz elcsendesülése után — népviseletbe öltözve, a székely lobogót magasra emelve énekelve bevonult: Ki tudja, merre, merre visz a végzet… A Kátai-tanya amfiteátrumában mindenki együtt énekelt. Az idősebbek szeméből kibuggyant a könny. „Isten a megmondhatója, arra készültem, hogy az Elindultam szép hazámból című népdalba kezdjek, de az ajtóban két másodperc alatt a Jóisten elfordította a nyelvem…” — meséli kedélyesen. „Bácsfeketehegyen, ahol elszállásoltak bennünket, megállított egy nénike az utcán. Rám nézett és felkiáltott: magát ismerem a tévéből! Nézem, nézem a nénikét… És honnan tetszik engem ismerni? Én csak a tévéből. Van, ugye, nyolc gyereke?”
A bélafalvi Boldizsár Béla bácsi papnak tanult, de másfelé tereltetett. „Amikor az érsek úr megkérdezte a 30 éves találkozónkon, hogy mi lett volna, ha pap leszek, azt mondtam: érsek úr, annyi kékszemű gyermek lett volna ebben az egyházközségben, hogy nem győztem volna keresztelni őket.”
— A nagypénzű emberek társaságában mindig elmondom, nincs az a kincsetek, vagyonotok, ami felér egy kisgyermek mosolyával, amivel reggel ráköszön a szüleire. A múlt rendszer Romániában rettenetesen nehéz volt, kenyeret, lisztet, cukrot csak jegyre adtak. Nekünk akkor öt év alatt öt gyermekünk született, és én azt mondtam a feleségemnek (akinek nem volt állása): kicsi lelkem, neked ez a munkahelyed, én meg majd dolog után nézek. Voltam kántor, idegenvezető, méhész, kitanultam a lakatos és esztergályos szakmát, a könyvelést, most meg nevelőszülő vagyok, a saját öt gyerekem mellé ugyanis kettőt kivettem az árvaházból… Amikor drága feleségemet az első terhességgel elvittem az orvoshoz, ő azt mondta neki: bolond vagy te, Kati, miért vállalod, hisz komoly szívproblémád van, nem fogod tudni megszülni. Tudja, doktor úr, válaszoltuk, itt a szív beszél és dönt. Így is lett.

Családunkkal, gyermekeinkkel a jövőnkért

Ez volt a mottója az I. Délvidéki Családkongresszusnak, amelynek péntek délutáni, ünnepélyes megnyitóján sok elgondolkodtató, értékes meglátást, üzenetet hallhattunk. A vendégeket Krizsán Vilmos, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének (VANCSESZ) elnöke köszöntötte, majd a kongresszust Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára nyitotta meg.
— Mindannyian gratulálhatunk a szervezőknek, akiknek sikerült itt több ország különféle nemzeteit egy esemény mögé felsorakoztatni, amiből jól látható az, hogy minden nemzet történelme és nyelve más ugyan, de hasonló demográfiai problémák nyomasztják őket. Magyarországnak egyértelmű eltökéltsége a negatív népesedési folyamatok lassítása, és hosszú távon a megfordítása. A magyar nemzet alapjában véve családszerető nemzet, kutatások bizonyítják, hogy a 18-20 év körüli fiatalok szívük szerint egy gyermekkel többet vállalnának, mint amennyit később világra hoznak. Minden kormányzatnak kötelessége lehetőséget teremteni ahhoz, hogy minden olyan gyerek, akit meg szeretnének szülni, meg is születhessen. Korunk kvázi szuperhőse a pocakos kismama kell hogy legyen, aki gyermeket vállal, s a fogyasztói társadalom éppen aktuális reklámjainak, hirdetéseinek, életmódjavaslatainak hátat fordítva azt mondja, neki legfontosabb a gyerek. Aki hosszú távon, nemzetfenntartásban gondolkodik, nem pedig csak a pillanatnyi túlfogyasztásban. Az ilyen családokat az állam is ösztönözni és segíteni akarja. Erről szól Magyarországnak a családpolitikája.

Tévhitek és feladatok

Dr. Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének az elnöke elmondta, hogy a szövetségbe kb. 50 nagycsaládos szervezet tartozik (mintegy 30 ezer család), országon belül és a határon túl. Legaktívabb terület a Vajdaság, ahol csaknem 30 nagycsaládos szervezet működik. 
— Hogy magyarul beszéljenek a Kárpát-medencében még száz év múlva is, ahhoz családok, gyermekek kellenek. Ezért keresünk kapcsolatot a nem magyar anyanyelvű családszervezetekkel is, hiszen napjaink Európájának szüksége van olyan családbarát erőkre, amelyek ellen tudnak állni azoknak a szélső liberális uralkodó törekvéseknek, amelyek a család eszméjét és így a társadalom jövőjét is kikezdik.
Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke a nemrég elfogadott délvidéki népesedési akcióterv ismertetése alkalmával elmondta: sokáig töprengett azon, vajon belevágjon-e egy ilyen nagy feladatba, hiszen mindazok, akik ezzel már megpróbálkoztak, úgymond, beverték a fejüket. „De aztán úgy gondoltam” — hangsúlyozta —, „inkább verjem be a fejem, mintsem, hogy megfájduljon attól a tudattól, hogy nem cselekedtem. Hiszen a vészjelző harangkongatás, ami a délvidéki magyar népesedést illeti, nem ámítás, hanem valóság. Elérkezett a végső pillanat, amikor talán megállíthatjuk magyarságunk fogyatkozását, amikor talán megtarthatjuk azon a szinten, amin most van. De előtte el kell vetnünk néhány tévhitet. Tudnunk kell — hiszen erre pontos kimutatásaink, számadataink vannak —, hogy nem az asszimiláció, nem az elvándorlás a fő probléma, hanem a gyermekvállalási kedv csökkenése. Tudnunk kell azt is, hogy ez nem „hungarikum”, ez nemcsak a magyar nemzetet érinti, hanem az egész Európát. Ezért fontos, hogy megerősítsük, visszaállítsuk a család társadalombeli értékeit.”
Dr. Harmath Károly atya, a lurkóházak vajdasági megálmodója a gyermekáldásról, a gyermekvédelemről tartott előadást. „Az ilyen rendezvények arra jók, hogy bátorítást adjunk a nagycsaládot vállalóknak, hiszen most egy helyen több száz olyan család találkozik egymással, amelyek hasonlóan gondolkodnak, amelyek számára a család és a gyermek a legfontosabb érték, nem a fogyasztás, nem a pénz, nem a még nagyobb ház vagy autó. És ha ők itt egymásban bátorítást találnak, és így mennek haza, akkor már sokat tettünk azért, hogy régi öregjeink mondása ismét valóra váljon: egy gyermeket az apának, egyet az anyának, kettőt a hazának adunk és nevelünk fel.”

A család a társadalom alapja

Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma szociális és családjogért felelős államtitkára, aki szombaton érkezett meg a családkongresszusra, közvetlen, élménydús előadásában többek között a következőket is elmondta:
— Az EU-s elnökségünk előtt részt vettem egy ifjúsági rendezvényen, s ott megkérdezték tőlem, hogy a magyar kormánynak milyen az ifjúságpolitikája. Azt válaszoltam, hogy az ifjúságpolitika nem választható el a családpolitikától. Ugyanitt feltették nekem azt a kérdést is, hogy mi a kormány véleménye az LMBT-vel kapcsolatban. Először azt se tudtam, hogy mi az, azt hittem, valami új cipőmárka, megkérdeztem a mellettem ülő politikustársamat, ugyan mondja már meg, miről van szó, és akkor felvilágosított, hogy az LMBT egy homoszexuális és még mit tudom én, milyen csoport. Hogy erről mi a véleményem? Akkor azt válaszoltam (de most is fenntartom ezt a véleményemet): Kedves Hölgyem, sem kereszténydemokrata politikusként, sem pedig családapaként nem mondhatok semmi mást, mint hogy tiszteletben tartom mindenkinek a nemi, a pártbéli és adott esetben a vallási identitását. Hogy maga az egyén hogyan akar élni, az teljesen az ő magánügye. De a magyarság — és az európai nemzetek jövője is — nem mástól függ, mint a demográfiai problémák megoldásától. Ennek alapfeltétele pedig az, hogy egy férfi és egy nő köt házasságot.
A család az alapja a társadalomnak, ezt mutatja a 2000 éves (de mondhattam volna 4000 évet is!) történelmünk. Mindig kértem a nagycsaládos szervezetek vezetőit, hogy lehetőség szerint próbálják ezt környezetükben is tudatosítani, kapcsolatot teremteni azokkal az anyanemzetekkel, ahol élnek. Itt, a Délvidéken nyilván a szerbekkel, de ugyanezt szeretném, ha megtörténne a Felvidéken, a Kárpátalján, Erdélyben, a Partiumban is. Miért fontos ez? Ha mindezek a közép-kelet-európai nemzetek látják és érzékelik azt a küzdelmet, amit a magyar kormány tesz ebben a kérdésben, akkor könnyen megérthető az is, hogy szövetségeseket kell keresnünk erőfeszítéseink érvényesítéséhez. Ezek a szövetségesek nyilván azok a nemzetek lesznek, amelyeknél a hit megmaradt: sokkal több az, ami a keresztényeket összetartja, mint az, ami elválasztja. Hála istennek, egyre többen fel is ismerik ezt. Egyre többen el is fogadják, hogy szükséges megérni ezt az együttműködést. Ha sikerül a különféle nemzetiségű családszervezeteket egy ügy érdekében összefogni, akkor ezeket a szervezeteket közösen tudjuk a kormányok felé fordítani, ahová közvetíthetik kérdéseiket és kérelmeiket. Magyarságunkat akkor tudjuk megőrizni, ha nagycsaládok születnek, de nyilván nemcsak az a fontos, hogy minél több gyerek szülessen, hanem hogy az a többségi nemzet, amelyhez nemzettársaink szakadtak, ne ellenségként tekintsen rájuk, hanem közösen dolgozzanak a népesedési stratégián. Az erkölcsi csatát is meg kell tehát Magyarországnak vívnia az Európai Közösségben, ami a családi értékrendeket illeti, s ehhez mindannyiunk munkájára, összefogására nagy szükségünk van.

(Hét Nap)


Hozzászólások (0)

Ehhez a cikkhez nincs hozzászólás.

Van hozzászólása... ?