Kezdőlap | Hirek > Délvidék > Határmenti Civil Találkozó Szabadkán

Határmenti Civil Találkozó Szabadkán

 

November utolsó hetében Határmenti Civil Találkozót szervezett Szabadkán a Vajdasági Magyar Civil Szövetség, amely célja a régióban tevékenykedő szervezetek kapcsolatainak erősítése, együttműködések kialakítása és egymás megismerése.

A találkozó rövid bemutatkozással kezdődött, majd Novák Attila idegenvezető városnézéssel egybekötött előadását hallgatva megtekintették Szabadka nevezetesebb épületeit. Elsétáltak a ferences templomhoz, megtekintették a városháza dísztermét, fölmentek a toronyba, ahol megcsodálták Szabadka esti fényeit, majd megnézték a zsinagóga épületét. A városnézés után Ric Gábor, a Caritas igazgatója, a civilek és a vállalkozók egymáshoz való viszonyulását elemezte számos gyakorlati példán keresztül. Elhangzott néhány magyarországi gyakorlat is és összehasonlításra került a hazai és a nyugati országokban alkalmazott szemléletmód. A hallgatóság érdeklődve figyelt és számos kérdést tettek fel a témával kapcsolatban.

A rendezvényen mintegy 25 civil szervezet vett részt. A találkozó állófogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult. A program támogatója a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi–Nemzeti Közösségi Titkárság.