Kezdőlap | Hirek > Délvidék > Huszonöt éves az óvodapedagógusok...

Huszonöt éves az óvodapedagógusok egyesülete

 

Az idén huszonöt éve, hogy megalakult a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete, mely később Brunszvik Teréz nevét vette fel. A járványhelyzet miatt a tervezett rendezvényeit nem tudta megtartani, ami a negyed évszázad alatt először fordult elő. Ha szerényebb formában is, de Kishegyesen, a Kátai Vendégházban a jubileumot mégis sikerült megünnepelni.

Dr. Szőke Anna, az egyesület elnöke a tavasszal még abban bízott, hogy sikerül megrendezni a 25. óvodás-színjátszótalálkozót, de sajnos nem így történt. Az évfordulóval kapcsolatban viszont elmondta, az elmúlt időszak nehéz, de mégis szép volt, és megérte a fáradságos munkát. Az ünnepség megnyitóján elhangzott visszaemlékezésében arra tért ki, hogy 1995 tavaszán az akkori „elvadult világ” azt a felismerést ébresztette fel benne, hogy a magyar óvodai hálózat leépülését meg kell akadályozni. Az év májusában tartották meg az első Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozót, habár még nem önálló civil szervezetként, hanem az újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szakosztályának szervezésében. Az első találkozó után, még az év októberében ejtették meg a hivatalos bejegyzést. Később következtek a nyári táborok és egyéb rendezvények, összejövetelek.

— Akkor nagyon sokat jelentettünk a vajdasági magyarság számára, s állítom, ha mi nem állunk ki erélyesen és kitartóan a magyar nyelvű óvodai oktatás mellett, ma feleennyi magyar óvodás gyermekünk volna — emelte ki Szőke Anna. — A szakmai ismeretek nyújtása mellett mindig fontosnak tartottam, hogy az óvónők megismerjék a magyarlakta településeket, az ottani nevezetességeket, a szórvány maradék erejét — tette hozzá.

Az ünnepségen ismertették a meghirdetett pályázat eredményeit. A projekt módszer kidolgozása a tanításban elnevezésű kiírásra Csizmadia Berák Benitta (Csóka), Bata Magdolna (Magyarkanizsa), Pilisi Zsuzsanna (Magyarkanizsa) és Tumbász L. Kornélia (Kishegyes) küldte be pályaművét. Mindannyian pénzjutalomban részesültek. Elismerést kapott két adai óvónő, Barsi Zsuzsanna és Bagány Andrea, akik az évek során önálló meseírással és műveik dramatizálásával jelentek meg a Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozón. Oklevelet a magyarkanizsai és zentai bábosok vettek át.

Szőke Anna külön köszönetet mondott az MNT-nek és Hajnal Jenő elnök úrnak, aki nem tudott ugyan jelen lenni, de üzenetben jókívánságait fejezte ki az egybegyűlteknek. Elhangzott, hogy Magyarországról az Emberi Erőforrások Minisztériuma állandó jelleggel támogatja az egyesület tevékenységét.

Az összejövetelt megtisztelte jelenlétével Sándor István, Kishegyes alpolgármestere, Kovács Károly tartományi képviselő és Linka B. Gabriella, az MNT tagja is.

 

Forrás: Hét Nap