Kezdőlap | Hirek > Délvidék > Közösségi találkozók

Közösségi találkozók

Az újvidéki székhelyű Agapé könyvkiadó Kft. közösségi találkozókat szervez, melynek célja hogy a Vajdaságban élő olvasóinknak és híveinkhez még közelebb hozzuk a Hitélet katolikus folyóiratot és egyéb kiadványainkat. Az elérhetőségeken kívül a közösségépítés célját is szolgálják ezen katolikus közösségi találkozók. A mai online világban a nyomtatott sajtó és a közösség hátérbe szorul, ezen szeretnénk változtatni közösségi találkozók által.

Az újvidéki Agapé Ferences Könyvkiadó az elmúlt negyven évben számos folyóiratot, naptárt, apró kiadványt és könyvet adott ki felnőttek és gyerekek számára egyaránt. A közösségi találkozók jó lehetőséget biztosítanak egy igazi olvasóközösség kialakításában, melyben a vallási értékek is nagy hangsúlyt kapnak.

Az első közösségi találkozó Péterrévén a hittanteremben került megrendezésre január végén. A közösségi találkozó jó alkalom volt, hogy a résztvevők megismerjék az új kiadványokat, a könyvkiadó munkatársait és más tagokat is nagy olvasóközönségből. Gergely Barnabás az Agapé könyvkiadó történetéről tartott előadást, míg Szabó Judit a könyvkiadás művészetéről mesélt bővebben a résztvevőknek. Az Agapé könyvkiadó legújabb kiadványa Isten műveinek szekértolója címmel jelent meg, melyben Szerdahelyi Csongor Msng. Miocs Józseffel való beszélgetését olvashatjuk. Szintén új kiadványaink között található a szabadkai Paulinumot bemutató írás is.

A második találkozón rendhagyó módon a Hitéletben megjelenő írások szerzői és a könyvkiadó munkatársai találkoztak. Visszatekintettek az eddigi írásokra és átbeszélték a jövőbeli terveket. A találkozónak a topolyai hittanterem adott otthont. Jelenleg a havonta megjelenő Hitélet katolikus folyóiratnak 15 rovata van, amelyet 12 állandó szerző írásai alkotnak. Vajdaság több mint kilenc településéről származnak a szerzők, és a Nagybecskereki Egyházmegye eseményeiről külön rovatban olvashatnak az újságban. Az aktuális nagyobb eseményekről szóló cikkek írására alkalmanként külső szerzők is felkérésre kerülnek. A Hírharang rovatban a legfrissebb vajdasági és világi egyházi események is bemutatásra kerülnek. A pápa gondolatai külön rovatot képeznek az újságon belül, illetve van ifjúságot érintő témákat feldolgozó rovat is.

További közösségi találkozók szervezése is folyamatban van, részletekről a Hitélet katolikus folyóiratban olvashatnak majd illetve, az Agapé Könyvkiadó Facebook oldalán.

A programok a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósultak meg.