Kezdőlap | Hirek > Délvidék > Meggypálinka kenőolajnak

Meggypálinka kenőolajnak

A Tanyaszínház idei első előadását Bácsfeketehegyen játszotta

Évtizedek óta, előadás előtt néhány órával a tanyaszínházasok egy csapata csalogatni indul: Színház, színház,… Engedelmet kérünk most a mulattatásra… hangzik a nézőcsalogató énekek egyike már sok éve a magyar települések utcáin nyáridőben. Közhírré tétetik ily módon, hogy megérkezett a Tanyaszínház és a vándortársulat várja a nézőket. Így volt ez szombaton késő délután Bácsfeketehegyen is.
Ezúttal csak egy kis csapat indult csalogatni a nézőket, a többiek a színpadot építették. Ez utóbbiakról szakadt a víz, de nem kapkodtak, precízen minden csavart becsavartak, mert az legalább olyan fontos, mint az esti művészi produkció. Ezt Búbos Dávid színinövendék, a színpadépítők vezetője mondta. A társulat biztonsága múlik azon, hogy minden darab a helyére kerüljön.
Miután elkészült a színpad, egy rövid próbára is maradt még idő. Aztán pedig ugyanolyan tempóval, ahogyan építkeztek, öltözni és sminkelni kezdtek. Kilenc órára megtelt a helyi művelődési ház melletti tér nézőkkel.

A Tanyaszínház csapatát Szukola Béla, a bácsfeketehegyi Soma színtársulat tagja köszöntötte, és megajándékozta Gombos Dánielt egy üveg feketicsi meggypálinkával, mondván, ha kell, használják kenőolajnak, nehogy elakadjanak a turné során.
Az idei turné első előadását játszották Bácsfeketehegyen. Nagyon színes, nagyon pörgős és látványos előadást láthatott a közönség, amely mind a helyzetkomikumokra, mind a szójátékokra hangos nevetéssel reagált. Marin Držić Dundo Maroje című műve alapján rendezte meg Ricz Ármin és Berta Csongor színművész Pé'z hova mész? címmel a Tanyaszínház idei előadását. Vérbő mediterrán hangulatú előadás ez, megtűzdelve énekkel, tánccal. Az előadás zenéjét Pálfi Ervin szerezte, a díszlet és a jelmezek Puskás Zoltán munkáját dicsérik, a koreográfiát pedig Molnár G. Nóra álmodta színpadra.

Az előadásban az Újvidéki Művészeti Akadémia első és harmadévet végzett növendékei mellett Huszta Dániel, az Újvidéki Színház művésze és egy amatőr játszik. Név szerint: Búbos Dávid, Budincsevity Krisztián, Dedovity Tomity Dina, Dienes Blanka, Dudás Dániel, Grgity Nikoletta, Hajdú Sára, Horváth Blanka, Huszta Dániel, László Roland, Magyar Zsófia, Nyári Ákos, Pásztor Dániel, Szecsei Tamás, Tóth Dániel, Váci Nándor és Verebes Andrea. És akik nélkül nem lenne előadás, azok a munkatársak: Oláh Csongor, Pócik József, Markulik Balázs, Molnár G. Nóra, Pálfi Ervin, Puskás Zoltán, Ricz Ármin, Berta Csongor, Gombos Dániel és Magyar Attila – áll az idei plakáton.

Vasárnap este a kishegyesiek láthatták a rendezőpáros comedia del arte elemekkel gazdagított előadását. Tegnap pedig már Nyugat-Bácskába, Bácskertesre utaztak.
Ma Bezdánban lépnek fel, majd Pacsér és Csantavér következik a megtervezett útvonal szerint. Szombaton pedig Kavillóra várják a közönséget. Negyven évvel ezelőtt alapították a Tanyaszínházat, és idén a 41. bemutatójukat tartják.

 

Forrás: Magyar Szó