Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > 29. SZÉP SZÓ TÁBOR, KISHEGYES

29. SZÉP SZÓ TÁBOR, KISHEGYES

Utópisztikus gondolatok a versmondásról

Vajon van létjogosultsága a már-már klisészerű rohanó világunkban a versmondásnak? Pár évtized múlva is önálló entitásként tud helyt állni, az egyéb előadó művészeti formák mellett? Erre a kérdésre kerestem a választ a 29. Szép Szó tábor oktatói körében.
Javában tart a kishegyesi Kátai-tanyán a 29. Szép Szó Vers- és Prózamondó Tábor. Számos szárnypróbálgató versmondó és verskedvelő fiatal, egy héten keresztül szivacsként szívhatja magába szakemberek, színészek, rendezők, koreográfusok és drámapedagógusok gondolatait, tapasztalatait, majd az elméleti tudást gyakorlatba helyezvén sajátíthatják el a versmondás csínját-bínját. A tábor létjogosultságát a résztvevők, az érdeklődők száma is alátámasztja. Vajdaságban igenis vannak versmondó, verskedvelő fiatalok. Azonban ez konzisztens állapot lehet?

– Teljesen őszinte leszek – kezdte Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésznője – erre a kérdésre sajnos nem tudom a választ. Azonban elmesélhetem, hogy én hogyan is élem meg a versmondást. 2016-ban megnyertem a Versünnep Fesztivál fődíját, egy olyan verssel ami rám talált. Sokan megdöbbennek, ha azt mondom, hogy nem szeretek verseket mondani. Én színházi ember vagyok, a prózai szövegek állnak igazán közel hozzám. Sajnos nem tudok szép jövőt jósolni a versmondásnak. Úgy gondolom, hogy a versek és annak szeretete mindaddig fenn tud maradni, ameddig az ember ecsetelni tudja vele saját érzetvilágát, gondolatait, pallérozottabb formában. Úgy, ahogy adott esetben Ő saját maga nem tudná megfogalmazni. Pont addig maradhat fenn, amíg önmagunkat is megtalálhatjuk benne – zárta le gondolatát Tímea.

– Egyre inkább arra jövök rá, hogy a fizikum megmozgatása és a testbeszéd építése nélkül a versmondás kevés és egyre kevesebbnek tűnik – tette hozzá Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színész-rendező. – A kizárólagosan az artikulációra alapozó versmondás számomra szegényes, ha fogalmazhatok így. Azt gondolom, hogy túl kellene lépni ezen, a „vigyázzban álló” versmondási stíluson. Egyszerűen a testkultúránkat párosítani kellene a beszédkultúránkkal, mert különben egy versmondó a testével egyszerűen elárulja, hogy a szájával hazudik. Itt a táborban egy volt tanítványom, aki mozgásszínházzal foglalkozik jelenleg, segít abban, hogy a szavalók is megtapasztalják, hogyan csinálható egy testből egyszerűen látványosság. Én ebben látom a versmondás jövőjét.
Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és a tábor vezetője másként vélekedett.

– Nem tartok attól, hogy a magyar nyelv elvesztené a versmondás csodáját. A magyar nyelv igényli, hogy a verseit elmondják, egyfajta hungarikum ez. Kevés nemzet van aki így mond verset mint mi. Ha a versekkel és a versmondással szemben alábbhagy az érdeklődés, akkor alapvetően a művészetekkel szemben is. Ez a két tényező összefügg véleményem szerint. De ha jobban belegondolok, azt hiszem, nagyon optimista vagyok – tette hozzá mosolyogva a táborvezető.
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete számos versmondóversennyel, egyéni foglalkozással és persze a Szép Szó Táborral igyekszik lehetőséget biztosítani az előadóművészetet kedvelő fiataloknak. Eseményeiket nagy érdeklődés övezi. Vajdaságban virágzik a versmondás.

 

Forrás: Magyar Szó