Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > A járványhelyzet az őrsi munkát is...

A járványhelyzet az őrsi munkát is nehezíti

Tagtoborzás cserkészjátékokkal és palacsintapartival Kishegyesen

 

A kishegyesi XXIX. sz. Szent András Cserkészcsapat a közelmúltban tartott toborzót. Az eseménynek a Nők Kishegyesi Fórumának székháza biztosított helyszínt, és több mint 10 gyermek vett rajta részt. Tóth Éva, a cserkészcsapat parancsnoka arról számolt be lapunknak, hogy a kamaszok korosztályából szerettek volna új tagokat toborozni.

Azért tartottuk a toborzót, mert a cserkészkorosztály igencsak szegényes a csapatban. Kiscserkészekből több van, viszont a cserkészkorosztály – a 12–16 éves diákok – olyan korcsoport, akiket nehéz megszólítani, illetve nehéz őket megtartani. Az volt a célunk, hogy bővítsük a csapatot, mivel szükség lenne még őrsvezetőkre, segédőrsvezetőkre és csapattagokra, úgy általában. A toborzó lehetett volna népesebb is, de sikeresnek tartom, mert 12 gyerek jelent meg. Cserkészjátékokat mutattunk be, ismertettük velük röviden, hogy mi a cserkészet, és palacsintapartit is rendeztünk, ami állandó csalogatónk. Ez a kishegyesi cserkészcsapat védjegye lesz lassan, noha nem egy igazi cserkésztevékenység – mondta el Tóth Éva, majd hozzáfűzte, hogy palacsintapartikat a jövőben is szeretnének rendszeresen tartani. Amit azonban az idei nyár végére terveztek, az a járványhelyzet miatt elmaradt.

Ami a cserkészcsapat többi tevékenységeit illeti, a járványhelyzet azokra is nagyon rányomta a bélyegét – tudtuk meg a cserkészparancsnoktól.

– Tavasszal online térbe szorultak az őrsi foglalkozások, s kisebb-nagyobb sikerrel tudtuk magunkat tartani a tervekhez. Amikor az első nagyon szigorú kör lefutott, akkor elkezdtünk rendesen dolgozni, nyílt téren, az előírásokhoz igazodva. Nem tartottuk meg minden szombaton az őrsi foglalkozásokat, hanem havi egy-két alkalomra korlátoztuk a munkát. Nem is minden szülő engedte el a gyermekét, ami valamelyest érthető is  – mondta Tóth Éva, majd arról is szólt, hogy a nehézségek ellenére is sikerült érdekes programokat szervezni a gyerekeknek. Az őrsi foglalkozások mellett tartottak kerékpártúrát a Pecze-kastélyhoz és részt vettek a Kishegyesi Nagycsaládos Egyesület családi napján. Ennél sokkal több dolgot terveztek, de a vírushelyzet nem tette lehetővé megvalósulásukat. Így elmaradt a csapattábor is.

Ami az év hátralévő részét és a további terveket illeti, a munka folytatódik, ha a helyzet nem súlyosbodik – mondta el a cserkészparancsnok.

– Csapatunk helyet kapott a Női Fórum székházában, s amíg nem kapunk saját épületet, addig ez lesz az ideiglenes cserkészotthonunk. Szombaton délelőttönként tartjuk ott a foglalkozásokat. Ez nagyon jól működik, noha az udvar egy kicsit szűkös, nem cserkészjátékokra van méretezve. Amikor az időjárás beszorít bennünket, akkor viszont a székházban tökéletesen elférünk. Lehetőségünk van arra, hogy szétválasztva tartsuk a foglalkozásokat a kiscserkészeknek és a cserkészeknek – mondta el Tóth Éva, majd arról is szólt, hogy már elkezdtek készülni az adventi ünnepkörre. Hamarosan itt lesz a csapat névadójának, Szent Andrásnak a napja, amit méltóan szeretnének megünnepelni. Ha lesz rá mód, akkor ennek keretében a múlt évben a csapathoz csatlakozott cserkészek cserkészfogadalmat tesznek. Emellett a karácsonyi programokat is szerveznek, és az Ügyi csapattal is szeretnének egy közös kézművesnapot tartani – tudtuk meg a cserkészparancsnoktól.

 

Forrás: Magyar Szó