Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > A KODDE-ban is járt a Mikulás

A KODDE-ban is járt a Mikulás

Megérkezett a Mikulás a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesületbe. A vasárnapi Mikulás-várás közös rajzolással és barátkozással telt. Az egyesület két éve szervez különböző műhelymunkákat, többek között a sérült gyermekek integrációjának érdekében.

A műhelymunkák után a Mikulás-csomagok átadása következett. Mindenki szép rajzokat készített, így megérdemelte a meglepetést. A gyerekek kéthetente jönnek össze az intézményben. A műhelymunkákon igyekeznek újrahasznosítható elemekből dolgozni.

PannonRTV felvétele

 

Fleis Anasztázia, elnök, Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület: „Tulajdonképpen ezek a gyerekek iskolás gyerekek zömmel, de vannak ovisaink is, tehát 3 éves kortól 15 éves korig. Két évvel ezelőtt meghirdettük, hogy van egy ilyen foglalkozás, ahol a műhelyünk fogadja a sérült gyerekeket is, tehát integráljuk őket tulajdonképpen az egészségesek közé. Azóta kéthetente valamilyen alkalommal összejövünk. Most az ünnep alkalmával jöttünk össze.”

A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület célja segíteni a gyerekeket a közösségbe való beilleszkedésben, és hogy kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget biztosítanak számukra.

 

Forrás: PannonRTV