Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > A találkozás biztos pontja

A találkozás biztos pontja

 

Vasárnap ért véget a XVI. Ifjúsági Etno Tábor, amelynek immár harmadik alkalommal a hajdújárási Róka tanya adott otthont. A táborozó fiatalok szerdán érkeztek sátraikkal a Ludasi-tó partján lévő tanyára, ahol az öt nap alatt színes programok egész sora várta őket, ezzel téve emlékezetessé az itt töltött időt.

Az Etno Tábort az újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ (VMIK) szervezte, amelynek legfőbb célja, hogy az ifjúság számára programokat szervezzen. A tábor azonkívül, hogy az itt táborozó fiatalok számára kellemes időtöltést nyújt, a hagyományőrzést is népszerűsíti. Ezt legjobban a tábor nappali programja bizonyította, amelyen a fiatalok olyan régi mesterségekkel ismerkedhettek meg, és sajátíthatták el az alapjait, mint a nemezelés, a kosárfonás, a gyékényfonás vagy éppen a bőrműveskedés. A foglalkozásokon készült több mint háromszáz munkából szombaton kiállítást tartottak a Róka tanyán.

– A tábornak mintegy nyolcvan résztvevője van. Egész Vajdaság területéről, Szabadkáról, Temerinből, Újvidékről érkeztek fiatalok, de említhetném Zentát, Adát, Óbecsét, Törökkanizsát vagy akár Doroszlót is. Nagyon sok visszatérő táborlakónk van, akik egy összeszokott társasággá formálódtak. Ha az év többi napján nem is látják egymást, de valamennyiük számára a tábor időpontja egy biztos pont az életükben, amikor újra találkoznak egymással. Ugyanez a helyzet a foglalkozások oktatóival is – mondta Erdődi Edvina, a tábor fő szervezője.

Pénteken és szombaton rendezték meg a II. Alteretno fesztivált, amelyre a gyermekes családok is kilátogathattak és kipróbálhatták a foglalkozásokat.

– Tavaly ünnepeltük az Etno Tábor fennállásának tizenötödik évfordulóját. Ekkor álmodtuk meg az Alteretno fesztivált – mesélte a fesztivál létrejöttéről Erdődi Edvina.

Az Alteretno fesztiválon a táborozók és a kilátogató vendégek lovagolhattak, kipróbálhatták az íjászatot, és elkészíthették saját kürtőskalácsukat, amit jóízűen el lehetett fogyasztani, de egy önismereti előadást is meg lehetett hallgatni a felnőtté válás nehézségeiről. Az estéken a zenéé volt a főszerep. Pénteken a temerini Berbence Együttes szolgáltatta a talpalávalót, míg szombaton a Remlinger Roland és Óvári Dániel alkotta duó, valamint DJ Aadm lépett fel.

– Tornyosról érkeztem. Veteránnak számítok a táborozók között, mert már harmadszor veszek részt a rendezvényen. Igaz az idén kicsit később, csütörtök este érkeztem, de nagyon élvezem az itt tartózkodást, mert mindig nagyon jó a hangulat. A foglalkozásokon nem vettem részt, mivel az elmúlt években mindegyiket kipróbáltam, most csak pihenni és kikapcsolódni jöttem ide – nyilatkozta Harmath Dániel.

– Palicsról érkeztem. Harmadszor vagyok a táborban. Nagyon szeretem ezt a tábort, mert itt nagyon jó a társaság és a hangulat. A foglalkozások közül a kosárfonás tetszik a legjobban – osztotta meg véleményét lapunknak Bognár Nóra.

A táborozók vasárnap a reggeli elfogyasztása után hagyták el a Róka tanyát és ezzel véget ért az idei Etno Tábor.

 

Forrás: Magyar Szó