Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > Évadzáró kirándulás

Évadzáró kirándulás

A Feketics Művelődési Egyesület új kezdeményezést indított útjára

A bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület szerdán egész napos kirándulást szervezett az egyesület munkájában részt vevő gyerekek számára. Ez a program is beleilleszkedik az egyesület gyermek és családbarát gondolkodásmódjába, számolt be lapunknak Sárközi István, a Feketics Művelődési Egyesület elnöke.

– A művelődési egyesület új elnöksége eldöntötte, hogy szeretne a gyerekekre fókuszálni, és olyan programokat készíteni, amelyek az itt élő családokat célozzák meg. Több olyan kezdeményezésünk is volt, ami ennek a jegyében zajlott, többek között a falunapkor az Egy meggymag, meg még egy meggymag című gyermekfoglalkozás. A falunap jelenti a nyári szünet kezdetét a művelődési egyesület életében, ezért úgy gondoltuk, hogy feltesszük a pontot az i-re, és szervezünk egy kirándulást a gyerekeknek. Foglalkozásaink nagy része a Művelődéi házban vagy a színházban zajlik, és ezeken a helyszíneken is szoktak fellépni. Így számunkra új, hogy kivigyük őket a természetbe. Az ötlet eredetileg a szülőktől származik, a helyszín pedig adott volt, a falu mellett van a családi szállásunk – mondta el Sárközi.

A kirándulás iránt nagy volt az érdeklődés, 50-60 gyermek vett rajta részt, és néhány szülő is elkísérte őket. A művelődési egyesület elnökétől megtudtuk, hogy az egyesület tagjai közé tartozó szülők segítségével oldották meg a gyerekek traktoros szállítását, a művelődési egyesület pedig szendvicsekkel és üdítővel vendégelte meg a lurkókat. A természetben számos érdekes foglalkozás és játék várta a fiatalokat.

– Mindenki nagyon élvezte a kirándulást, és az egész társaságnak sikerült szép, napsütötte bőrszínt szereznie.

A gyerekeket szerettük volna kicsit megmozgatni a természetben, ezért megkértük Tarkó Dávidot, hogy tartson egy rendhagyó tornaórát. Emellett népi játékokat játszottunk, és új népdalt tanultak, de volt számháború, kötélhúzás és zsákban ugrálás. A végén játékosan összeszedtük a szemetet. A gyerekek aktívak voltak, mindenben részt vettek, és mindent megettek – mondta el Sárközi, majd arról is szólt, hogy a kirándulásnak tagtoborzó szerepe is volt. – Az egyesület igyekszik megragadni minden alkalmat arra, hogy bővítse tagságát – hangsúlyozta.

Mivel a kirándulás jól sikerült, ezért szeretnének hagyományt teremteni a kezdeményezésből. Az elnök abban is bízik, hogy az évzáró kirándulást idővel sikerült komolyabb sátortáborrá fejleszteni.

A kirándulás tehát a nyári szünet kezdetét is jelezte, az egyesület következő nagy eseménye a szüreti műsor lesz. A nyár viszont nem lesz eseménytelen, a gyerekeknek lehetőségük nyílik részt venni a kunsági alkotótáborban.

 

Forrás: Magyar Szó