Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > Fiatal természetkutatók találkozója...

Fiatal természetkutatók találkozója Topolyán

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület szervezésében negyedik alkalommal került megrendezésre a Vajdasági Fiatal Természetkutatók Találkozója. Ezúttal is a topolyai Művésztelep biztosított otthont a kétnapos rendezvénynek, melyre egész Vajdaság területéről várták a résztvevőket, akár előadóként, akár a hallgatóság soraiba. Mint a korábbi években, úgy most is érkeztek magyarországi vendégek is.

Mint eddig minden évben, úgy az idén is ellátogattak a rendezvényre mindazok a természettudományokban jártas fiatalok és fiatal felnőttek, akik munkájuk során, vagy akár szabad idejükben kutatásokat végeznek. Ezen kutatások eredményeit prezentációval támogatott előadás keretében osztották meg kollégáikkal és a téma iránt érdeklődő hallgatósággal.

A rendezvény első napján a kutatók tartották meg beszámolóikat, ismertették kutatási eredményeiket. Vukajlović Pecze Natália, dr. Lukács Máté, Horváth Zsolt, Gábor Zoltán, Lévai Anna és Puskás Valéria mutatta be a természettudományok terén folytatott kutatását, és ezek eredményeit. Az előadások témái a természettudományok széles skáláján mozogtak, így az állattanon át a botanikán, orvostudományon és gyógyszerészeten át az antropológiáig.

A kutatók előadásai mellett Szekeres Ottó, a Riparia Természetbarátok Egyesületének képviseletében A szalakóta védelme Vajdaságban címmel tartott előadást, mint a rendezvény vendégelőadója. Emellett az Arcus Környezetvédő Egyesület legfiatalabb tagjai is bemutatkoztak. Vasić Nastasia, Torda Vivien, Ivanics Réka, Vörös Vivien és Ali Hermina az általuk készített posztereket mutatták be. Ugyanezen a napon került vetítésre Nyomtató Angelika rövidfilmje is, amelyet az egyesület szervezésében zajlott akciók és terepmunkák ihlettek.

A találkozó második napja kevésbé kötött programmal zajlott. Ezen a napon a résztvevők terepbejárásra indultak szakmai vezetéssel a Büdös-tó környékére, hogy testközelből tanulmányozhassák a vidék élővilágát. Ezt követően Sihelnik József az aktív gyöngybagolyvédelemről tartott előadást, amit Ali Hermina képes élménybeszámolója követett, sorra véve mindazokat az akciókat, amelyeket az egyesület az idei évben megszervezett. A folytatásban Sihelnik József és Gábor Zoltán vezetésével bagolyköpet-elemzésre is sor került, így az érdeklődők megfigyelhették, mit is rejt egy-egy bagolyköpet.

A találkozó záróakkordjaként Harkai Ákos, az Arcus Környezetvédő Egyesület elnöke kiosztotta a köszönőleveleket a résztvevők számára, valamint örömét fejezte ki, hogy ismét egy sikeres rendezvényt könyvelhet el az egyesület, amely most már hagyományosnak mondható.

 

Forrás: Magyar Szó