Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > Kérdeztem – válaszoltak

Kérdeztem – válaszoltak

A Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben mutatták be Szarvas István kötetét

Vasárnap délután a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület vendége volt Szarvas István, a Hetedhéthatár magazin újságírója. Szarvas István legutóbb 2016 novemberében járt Szabadkán, ekkor a Kérdeztem – válaszoltak II. kötetét mutatta be, ezúttal az újonnan megjelent harmadik részt ismerhette meg a közönség. A sorozat közéleti személyekkel készült interjúkat tartalmaz, Szarvas István kérdései és a válaszok által betekintést nyerhetünk a hírességek életébe.

A könyvbemutató során Jónás Gabriella színművésznő Kardhordó Kálmán tanár előszavát olvasta fel: „Immár harmadik kötetében adja közre Szarvas István a Hetedhéthatár magazinban megjelent interjúit. Eddigi köteteiből megismerhettük újságírói, interjút készítő törekvéseit, sajátosságait, képet kaptunk kérdezettjeinek köréről, művészekről, politikusokról és nem utolsósorban tudósokról, sikeres gazdasági szakemberekről. A közölt interjúk közül az első 1999-ben, az utolsó 2017-ben készült, de az érintett esemény gyakran ennél régebbi” – tudhatta meg a közönség.

A rendezvény folyamán Miklenovics Aranka beszélgetett Szarvas Istvánnal, aki az interjúk készítéséről, annak körülményeiről is szólt:
– Több mint huszonöt éve készítek interjúkat, olyan személyekkel, akiknek gondolatait, úgy vélem, sok embernek érdemes megismernie. Különleges személyekről van szó, így az interjúkészítés nagy felkészülést és óriási türelmet igényel. Egyébként sem szeretem a rögtönzést. A kötet válogatása szubjektív, és amíg össze nem áll, sok vívódáson megyek keresztül. Fontosnak tartom minden egyes kötetemben egyebek közt a politikai egyensúlyt, hogy ellenzékiek és kormánypártiak azonos mértékben szerepeljenek, ugyanakkor a kötet legyen sokrétű, a politikusok mellett művészek, egyházi méltóságok, sportolók is kapjanak helyet, és egyéb szakterületek is képviselve legyenek. Különleges élmény volt számomra Habsburg Ottóval, Kádár Bélával, Oláh Györggyel és Psota Irénnel készíteni interjút. A vágyaim közt szerepel Ferenc pápával, Donald Trump amerikai elnökkel, Lévai Anikóval, Orbán miniszterelnök úr feleségével, Ana Brnabićtyal, valamint Karin Kneissl ausztriai külügyminiszterrel is interjúzni – hallottuk Szarvas Istvántól, aki a hangulatos műsor folyamán izgalmas történeteket mesélt a beszélgetések létrejöttéről, és azt is megtudhattuk, hogyan sikerült hírességekkel találkoznia. A rendezvény különleges pillanata volt, amikor a Jónás Gabriellával készített interjúja megelevenedett, azaz Szarvas István a közönség előtt olvasta fel a kérdéseit, Jónás Gabriella pedig a válaszait. A könyvbemutató során fellépett Szabó Róbert is.

 

Forrás: Magyar Szó