Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > Klasszikus zene szólt a múzeumudvarban

Klasszikus zene szólt a múzeumudvarban

Dohnányi Ruralia hungarica című zongoraműve, Chopin briliáns polonéze, Csajkovszkij Melódia című szerzeménye, F. Tarrega zeneszerző, gitárművész Arab Capricciója, J. S. Bach-F. Busoni egyik korálelőjátéka, Köhler fuvolára írt etűdje szerepelt a Szabadkai Városi Múzeum mediterrán hangulatot árasztó kertjében a szombaton megtartott komolyzenei esten.

A szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület immár kilencedik alkalommal rendezte meg a Muzsikáló udvar elnevezésű rendezvényét, amelyen hagyományosan szabadkai, illetve Szabadkáról elszármazott ifjú zeneművészek, zenei stúdiumokat folytató növendékek lépnek fel. Több olyan művész is volt az idei fellépők között, aki már az első rendezvényen is pódiumra állt, s azóta is visszatérő vendég, de vannak olyanok, akikkel most első alkalommal találkozhatott a múzeum udvarában megtartott koncert közönsége.

Ez évben Tóth Noémi (fuvola), Bálint Melitta (zongora), Kucsera Noémi (gitár), Kovács Birkás Tamara (hegedű), László Blanka (cselló), Bíró Viola (zongora) és Németh György (zongora) lépett fel.

A fellépők között vannak, akik zenetanárként dolgoznak, ezért Miklenovics Aranka szervező/műsorvezető bejelentése szerint jövőre olyan felkérést kapnak, hogy valamely tehetséges tanítványukkal együtt álljanak pódiumra a Muzsikáló udvar jubileumi rendezvényén.

 

Forrás: Magyar Szó