Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > Kommunikációs szeminárium

Kommunikációs szeminárium

Befejeződött a Kishegyesen megszervezett 5 modulos 100 órás kommunikációs szeminárium. A program szervezői a szegedi Keresztény Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület a Vajdasági Magyar Civil Szövetséggel partnerségben, amely megvalósítását Magyarország Külügyminisztériuma támogatta.

 

A Pannon RTV Közel-kép című műsora

15 civil szervezeti vezető, munkatárs sajátította el a nyilvánossági kommunikáció fortélyait elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül. Minden hétvége jó hangulatban telt el, a csoport teljesen összeszokott. Szabadkáról, Palicsról, Zentáról, Temerinből, Keviből, Adáról érkeztek résztvevők. Sokan már régebb óta személyesen is ismerték egymást szervezeteik együttműködéséből adódóan.

A résztvevők rendszeresen kaptak házi feladatot, amelyben a következő témákat kellett kidolgozni: a szervezet, misszió, jövőkép bemutatása, majd  a szervezet kommunikációs stratégiájának megfogalmazása és egy prezentáció elkészítése. Az utolsó hétvégén mindenki bemutatta saját prezentációját, majd közösen kielemezték az előadásmódot és magát a prezentációt. A résztvevők kívánságára Borka Balázs ismertette az arculattal kapcsolatos tudnivalókat, beszélt az arculati kézikönyvről, bemutatott jól és rosszul elkészített reklámanyagokat.A szeminárium végén a szervezők ünepélyesen kiosztották a résztvevőknek a tanusítványt. A PannonRTV is kijött a helyszínre és riportműsort készített.

A képzés nagyon hasznos ismeretanyagot dolgozott fel, mindazt, ami elengedhetetlen a vajdasági magyar civil szféra fejlődéséhez és a médiában való hatékonyabb jelenléthez. Borka Balázs gyakorlati feladatokon keresztül magyarázta el a kommunikációs stratégia készítését, és minden témához szakelőadót biztosított. Az írott sajtóról Szőnyi Szilárd, a Heti válasz főszerkesztő helyettese tartott előadást és bemutatta, hogyan gondolkodik egy újságíró. Az elektronikus média című témakört Pindroch Tamás, újságíró, parlamenti tudósító, műsorvezető dolgozta fel a résztvevőkkel, akik gyakorlatban is kipróbálhatták a szereplést a kamerák előtt. Az internetes megjelenésről Bányai Balázs marketingtanácsadó tartott előadást és a jelenlevők saját laptopon követték az internetes reklámozási lehetőségeket, látogatottság mérő funkciót, együtt kielemezték a saját honlapjukat.

Az értékelések során a résztvevőktől pozitív visszajelzés érkezett és a többség máris hatékonyan alkalmazta a tanultakat.

Stausz Edina