Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > Svájcba utaznak a diákok

Svájcba utaznak a diákok

Nyitott Távlatok civil szervezet a szabadkai Ifjúsági Irodával és az Ivan Sarić Műszaki Középiskolával közösen immár tizenegyedik éve valósítja meg a Multiplikáció – toleránsan élni nevet viselő projektumot, amelyet a svájci Pestalozzi Gyermekfalu támogat.

Molnár Verona, a Nyitott távlatok civil szervezet koordinátora elmondta, a cél a középiskolás diákok körében kétnyelvű műhelymunkákon keresztül a toleranciát és az erőszakmentességet erősíteni, valamint ösztönözni őket, hogy vegyenek részt aktívan a társadalmi életben.

Azok körül, akik aktívan részt vesznek a műhelymunkákban, húszan Svájcba utazhatnak, két hetet tölthetnek más országokból érkező gyerekekkel együtt a Gyermekfaluban.

A következő csoport vasárnap indul az Ivan Sarić Műszaki Középiskola, a Svetozar Markovic Gimnázium, a Kosztolányi Dezső Gimnázium, a Közgazdasági, a Politechnikai és a Vegyészeti Középiskola tanulóival.

 

Tápai Renáta