Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > Szavalóverseny járvány idején

Szavalóverseny járvány idején

Két napon át zajlott a Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó elődöntője – A helyzet ellenére rekord számú résztvevő jelentkezett

Bácsfeketehegyen a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesület szervezésében a hétvégén tartották meg a Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó elődöntőjét. Hajvert Ákos, a VMVE elnöke arról számolt be a médiának, hogy az idei találkozót igazán rendhagyó módon szervezték meg.

– A helyzet miatt augusztusban elmaradt a Szép Szó Tábor, ezért ki kellett találnunk egy olyan változatot a találkozóra, amely COVID-kompatibilis, és akkor is meg tudjuk szervezni, ha megnövekszik a fertőzöttek száma. A fertőzöttek száma megnőtt és ezért a hatályban lévő előírásoknak megfelelően szerveztük meg a találkozót. Az idén az elődöntő két napon át tartott, és teljesen szétválasztottuk a különböző korcsoportokat. A résztvevők bácsfeketehegyi színházban elmondott szövegeit kamera rögzítette, és a zsűrinek ezeket a felvételeket küldik el. Ez alkalommal a produkciókat a Kovács Frigyes, Krizsán Szilvia és Elor Emina összetételű zsűri értékeli. Összesen 20 személyt juttatnak be a döntőbe, akik november 20-án fogják elmondani a szövegüket a Pannon Televízió kamerái előtt. Ezeket a felvételeket szintén megnézi a zsűri, majd utómunkálatok következnek, és a műsor valószínűleg december elején kerül adásba. Bárki megnézheti a Dudás Kálmán döntőjét, és a zsűri is akkor fog értékelni és a jutalmak is akkor találnak gazdára – mondta el a versmondó egyesület elnöke, majd arról is szólt, hogy az idén rekord számú jelentkezője volt a találkozónak.

– Az idén 78-an jelentkeztek, ami normális esetben is soknak számít. Általában 50-60 résztvevője szokott lenni a találkozónak, valószínűleg azért, mert egyébként három szöveget kell elkészíteni, most viszont csak kettőt kértünk, egy határon túli és egy egyetemes magyar szerzőtől. Augusztusban nem tudtuk megtartani a Szép Szó Tábort, szeptembertől azonban hétvégenként folyamatosan zajlott a munka, s a résztvevők többek között készültek a Dudás Kálmán találkozóra, valamint más vers- és prózamondó versenyekre. Ezenkívül több mint húszan vannak azok a fiatalok, akik nem vettek részt a táborban, de jelentkeztek – fogalmazott Hajvert Ákos, majd arról is szólt, hogy meglátása szerint az elmúlt időszak bezártsága is hozzájárult a rekord számú résztvevőhöz. Az elnök tapasztalata szerint más versenyeken is igen magas a résztvevők száma, ami amiatt lehet, hogy a gyerekek megtapasztalták, milyen az, amikor valamit nem lehet. A másik ok, hogy valóban érdekli őket ez és szeretik csinálni – fogalmazott.

– A találkozón ez alkalommal nem volt közönség, de a különböző korcsoportok megnézték saját csoportjuk résztvevőinek produkcióit. Ez azért nagyon fontos, mert a gyerekek így közönségnek mondhatták el a szöveget, nem csak a kamerának – fogalmazott Hajvert Ákos. Véleménye szerint egy ilyenfajta előadói tevékenységnél nagyon lényegesek a visszajelzések. Az elnök arról is szólt, hogy a döntővel nem ér véget a történet, ugyanis az első három kiemelt a középiskolás és felnőtt kategóriából automatikusan meghívót kap a Radnóti Miklós nevével fémjelzett vers- és prózamondó találkozóra, amely a Kárpát-medence egyik legnagyobb ilyen jellegű eseménye.
Az idei Dudás Kálmán találkozót támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, a tartományi kulturális titkárság, az oktatási titkárság, a kulturális minisztérium és Kishegyes község önkormányzata.

 

Forrás: Magyar Szó