Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > Szürkeségűző téli esték

Szürkeségűző téli esték

A Topolyai Téli Estéknek hagyománya és közönsége van. Az idén is az Arcus Környezetvédő Egyesület és a Topolyai Művelődési Ház közös szervezésében rendezik meg az előadás-sorozatot.

Nyolc programon vehetnek részt az érdeklődők, melyből négyet az Arcus szervez. Harkai Ákos, az egyesület elnöke ismertette az idei előadások témáit:

— Az első programunkat február 12-én az egyesületünk szakemberei, Suturović Edita és Roman Andrej tartották meg Természetbarát háztáj címmel. Szó esett a többi közt a darázsgarázs elhelyezéséről a méhek számára, a komposztálásról, a zöldségtermesztés természetes módszereiről, valamint a sünöknek szánt gallyrakásról. A következő előadásunkat február 26-án 18 órakor tartjuk meg Téli madáretetés, madárvendégeink címmel, bővebben Szekeres Ottó mesél a közönségnek. A márciusi előadások időpontja még nem végleges, az egyiket dr. Vincze István csillagász fogja tartani, az esemény utolsó és egyúttal zárórendezvényén, március 26-án 17 órától pedig egy budapesti vendég előadó, Kristóf Veronika szerepel, aki a Sea Shepherd Conservation Society (www.seashepherd.org) szervezet aktivistája. Azt kell tudni róla, hogy ez egy, a tengeri élővilág megmentéséért alakult nonprofit szervezet, mely az 1977-beli alapítása óta töretlen lendülettel és elszántsággal küzd a bálna- és a fókavadászat, a delfinmészárlás ellen, valamint óceánjaink ökológiai egyensúlyának megőrzéséért. Mindig igyekszünk úgy összeválogatni az előadások témáit, hogy a környezetvédelem szempontjából oktató jellegűek legyenek.

Az Arcus 1991 óta létezik mint civil egyesület, és a nagy múltra való tekintettel minden évben kihívás valami új ötlettel vagy rendezvénnyel előállni. Az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy az állandó programok az idén is várják az érdeklődőket:

— Ebben a hónapban írjuk ki a Nemzetközi Természetismereti rajzpályázatot, melyet azért kellett nemzetközivé tenni, mert tavaly több magyarországi munka is érkezett rá. Az idei témát majd a kiírásnál láthatják az érdeklődők. Az év első terepezős programja a sáfránytúra, melyet a tarka sáfrányok virágzásakor tartunk meg. Február végére vagy március elejére kell számítani, de ezt majd az időjárás dönti el. Az idén első alkalommal szervezzük meg a héricstúrát, mely során a tavaszi héricset tekintjük meg a Lipári-völgyben. Májusban megrendezzük a fülemülék éjszakáját, mely szintén egy érdekes és közkedvelt programunk. Nagy népszerűségnek örvend a Vajdasági Fiatal Természetkutatók Találkozója, melyet negyedik alkalommal rendezünk meg az idén. Természetesen továbbra is figyeljük a környezetünkben az állatok furadánnal való mérgezését, és igyekszünk leleplezni a tetteseket, akik a betiltott vegyszerrel próbálják meg szegényebbé tenni az állatvilágunkat. Úgy gondoljuk, hogy erről a problémáról beszélni kell, mert jelen van, és hatalmas károkat okoz.

Csípe Tímea, a topolyai Művelődési Ház elnöke lapunknak elmondta, hogy az előadás-sorozat társszervezője az Arcus civil szervezet, mely a profiljából adódóan természettudományi jellegű programokkal gazdagítja a rendezvényt, ezért a Művelődési Ház igyekszik humán, társadalom- és művészettudományi témákat hozni a közönségnek.

— Arra mindig odafigyelünk, hogy a négy előadás között szerepeljen egy úti élménybeszámoló, mivel az nagyon népszerű. Igyekszünk meghívni egy ismertebb külföldi vendéget, és az is fontos, hogy a topolyaiaknak is teret adjunk. Nagyon szeretik Nagy Tibor előadásait, és egyedülálló alkalom, hogy két történész együtt ad elő.

A közönség február 19-én hallhatta az említett kivételes előadást, melyen Nagy Tibor és Tomik Nimród mesélt az Osztrák—Magyar Monarchia széteséséről. Március 12-én 18 órakor dr. Silling Léda néprajzkutató tart előadást Vajdasági vásárok címmel. A Művelődési Ház részéről az idei külföldi előadó dr. Hevesi Krisztina lesz, aki az ELTE PPK Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszékének és az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének oktatója. Egy mélylélektani témát boncolgat Mi a cél ma: jó párkapcsolat vagy jópár kapcsolat? címmel március 19-én 18 órakor a Művelődési Ház kiállítótermében.

A február 12-ei kiemelkedő előadása volt a rendezvénysorozatnak, Suturović Edita biológusnak és Roman Andrej állatorvosnak köszönhetően. A Természetbarát háztáj című előadás keretében az előadópáros a saját közös fényképanyagát felhasználva próbált betekintést nyújtani abba, hogy egy kis türelemmel és figyelemmel az otthonunkba lehet csalogatni a természetet. Elmondták, hogy sokan lebecsülik a saját háztájukat, holott igenis alkalmas lehet a gazdálkodás kialakítására, és azt a tévhitet is igyekeztek felülírni, hogy a természet-, illetve a környezetvédelem kizárja a kényelmes életmódot. Azok is tehetnek a környezetünk megóvásáért, akik bevásárláskor odafigyelnek a műanyag csomagolás elkerülésére, vászontáskát, növényi szivacsot és helyi termékeket használnak, hogy ezáltal is csökkentsék az üzemanyag-fogyasztást. Az előadásból megtudhattuk, hogy a pálmaolaj növekvő fogyasztása rövid időn belül az esőerdők kipusztulásához vezethet, ezért érdemes más alternatívát választani, és az is fontos előrelépés, ha az otthonunk takarításakor citromsavat, ecetet vagy szódabikarbónát használunk, hogy ne szennyezzük a levegőt vegyszerekkel. Sokan megfeledkeznek a racionális vízhasználatról és a takarékos izzókról is, holott a mértékletesség lenne az egyik alapköve a változtatásnak. A pár saját példáin mutatta be, hogy nem feltétlenül kell megválni attól, ami régi. Ütött-kopott bútorokat újítottak fel, és tették őket maivá. Sok okos tanácsot megosztottak a hallgatósággal az otthoni veteményeskert kialakításával kapcsolatban, a fotók pedig magukért beszéltek, bőséges terméseket hozott ugyanis nekik már a tavalyi év kitartó munkája is. A kertjük nemcsak a növények számára ideális táptalaj, hanem a különféle állatfajok kedvelt területe is, hiszen hosszú fotósorozat tanúskodik arról, hogy mely állatok fordultak már meg a háztájukon. Rendkívül hasznos előadást hallhattak az érdeklődők az Arcus Környezetvédelmi Egyesület két tagjától, és úgy vélem, hogy van mit tanulnunk tőlük.

 

Forrás: Hét Nap