Kezdőlap | Hirek > Észak-Bácska > V. Lovas Találkozó

V. Lovas Találkozó

Az Ostorka Polgárok Egyesülete és a ludasi helyi közösség szervezésében, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap valamint Szabadka város támogatásával, illetve a Furioso Lovascentrum védnökségével immár ötödik alkalommal tartottak lovastalálkozót a ludasi vásártéren.

Az egész napos rendezvény változatos programokat kínált az érdeklődőknek, a különféle lovasbemutatókon kívül a látogatókat kirakodó vásár és bográcsos főzőverseny, a gyerekeket pedig öko sarok, ügyességi játékok, ugráló vár és Pepi bohóc várta. Mindezek mellett egész napos ingyenes lovaglási és kocsikázási lehetőség, széleskörű étel- és italkínálat várta a látogatókat.

Délelőtt a vetélkedőké és az ügyességi játékoké volt a főszerep, a gazdahajtásban azok a fogatok vettek részt, akik amatőr szinten művelik ezt a lovas tevékenységet, míg a fogathajtásban azon vajdasági fogathajtók vettek részt, akik professzionális szinten űzik ezt a sportágat, tehát évente több hazai vagy külföldi versenyen is megjelennek. Fogathajtásban Nagy Attila harmadik, Kálmán Jenő második, Bunford Albert pedig első helyezést ért el, gazdahajtásban pedig Fábián Franjo harmadik, Árok Zoltán, Horváth Gábor első helyezést ért el. A legszebb fogat kategória díját Faragó Béla a kelebiai ménesből, míg a legszebb lóért járó díjat Nagy Attila vehette át. Az ügyességi játékok keretében a felnőttek kötélhúzásban, a gyerekek pedig kötélhúzásban és zsákfutásban mérhették fel ügyességüket.

Délután Hamza Viktória, magyarországi lókiképző és szabadidomító mutatta be az erőszakmentes ló kiképzés fortélyait.

Idén ismét megremegett a föld a ludasi vásártéren: a Mátyásföldi sólymok idézték fel a régmúlt idők lovas harcászatát. A Serf András által vezetett lovas egyesület tagjai idén huszárbemutatóval, honfoglalás kori harci bemutatóval és középkori lovas bemutatóval gazdagították a műsort. A látogatók e mellett megcsodálhatták a kelebiai ménes Karusszel bemutatóját is, melyben a lovasok alakzatokban együttesen mutattak be különböző jármódokat és feladatokat, mint például az oldaljárást, a passage-t vagy az ugrásváltást.


Hozzászólások (0)

Ehhez a cikkhez nincs hozzászólás.

Van hozzászólása... ?