Kezdőlap | Hirek > Észak-Bánság > Egy újabb láng fénye

Egy újabb láng fénye

Advent második vasárnapján ismét összegyűltünk Kisoroszon, hogy közösen hangolódjunk rá a karácsonyi ünnepekre.

Délután 5 órakor kezdődő műsoron az első, második és harmadik osztályosok mutattak be egy jelenetet. Ügyes volt minden diák, tudták a szerepet, s a hideg miatt nagy kabátban felöltözve is vidáman, könnyedén mozogtak. Nagy tapsot kaptak, s biztosak vagyunk benne, hogy a Mikulás megtöltötte a kis csizmájukat sok finomsággal, mert megérdemlik.

Az adventi koszorú második gyertyáját a falu polgármestere, Kabók Imre gyújtotta meg. Megdicsérte a tanulókat, s kifejezte köszönetét a tanítóknak, hogy bár kevés a gyerek, ők minden évben kitesznek magukért, s meghitt, családias műsorokat varázsolnak a kinti színpadra.

Többen is készítettek otthon finom süteményeket, amit elhoztak, hogy a megjelenteket megkínálják. De a meleg tea és a forró bor sem maradt el. Hozzánk már eljutott a karácsony egyik üzenete: összetartani, együtt készülni Jézus születésére, jót tenni nagyon jó dolog.

 

Lőrinc Natália