Kezdőlap | Hirek > Kárpát-medence > A X. erdélyi segédőrsvezetőképző...

A X. erdélyi segédőrsvezetőképző táborban jártak a vajdasági cserkészek

A X. ESŐK számomra már július 13-án kezdetét vette, amikor is a nagy csomagokkal útnak eredtünk. Rajtam kívül 5 vajdasági, lelkes tábornokkal hosszú út előtt állva pici aggodalmakkal de nekiiramodtunk annak a bizonyos két hétnek.

Szinte az egész nyaramat ez a tábor köré szerveztem, ha megkérdezték hogy mik a terveim a nyárra, akkor a listám első helyén állt Erdély és a SŐVK. A hosszú út után megérkezve Sikaszóra  örömmel ugráltunk ki a mini buszból és első dolgunk volt hogy kinyújtózzuk elmacskásodott lábainkat. Megérkezve, szembe nézve a tábor helyszínével, már előre tudtuk hogy fárasztó két hét lesz ez, dimbes-dombos táj melyet egy patak felez ketté. Kihasználva az anyatermészet ajándékát a patakból kimerítettük a vizet és abból mosakodtunk. Mindig örömmel fogadom, ha a tábor helyszínét átszeli egy patak. A víz megnyugtatott minket ha kisebb fennakadások, nézeteltérések akadtak köztünk. Amikor a jelöltek 7-én megérkeztek meleg fogadtatásban részesültek, majd megmutattuk nekik hogy hol is lesznek elszállásolva 10 napig. Pár nap múlva már minden őrsnek volt saját asztala, szemetese, szerszámtartója. Büszkén szaladtak a mobilpadokkal az ebédre, amit mindig jóízűen fogyasztottak, mivel tényleg finom, változatos ételeket kaptunk. Az ebéd után mindenki nagyon örvendett a csendes pihenőnek, majd minden nap tanultak a cserkésztörvényekről. A 6. napon egy szép Istentiszteleten vett részt a tábor. Keretmesés jelenetek következtek amiket bárki átélhet a jövőbeli ESŐK keretein belül. A tábor vége felé közeledvén egy próbáztatás során felmértük a gyerekek tudását. A próbáztatást követően pedig egy gyönyörű, tartalmas és látványos záró tábortűz keretein belül a gyerekek megkapták tábori jelvényüket amiket nyakkendőjükre tekerve hordanak. Majd mindenki nyugovóra tért s másnap már táborbontás következett. Lebontottuk a körleteket kivéve a sátrakat. Huszonhetedikén azok is a helyükre kerültek, s azzal hogy levontuk zászlónkat is, véget ért a X.ESŐK is. Nehezen, de hosszú időre elbúcsúztunk egymástól. A sok kilométer megnehezíti a találkozásokat, de az internet segít, hogy ne távolodjunk el egymástól. Vajdaságból 23 jelölt, 3 kiképző és 4 GH-s vett részt a táboron. A 2018-as segédőrsvezetőképzésen összesen 99 jelölt, 12 kiképző és 18 tábornok vett részt az romániai-és a vajdasági magyar cserkészszövetségből.

Két hét volt, de mindössze pár napnak tűnt, és a sok élményt alig tudtuk hazahozni. Idővel biztos sok minden elfelejtődik, elhalványulnak az emlékek, de a legszebb élmények örökké élni fognak emlékezetünkben.

 

Romoda Zsóka őrsvezető

16.sz.Szilágyi Erzsébet cserkészcsapat, Csantavér