Kezdőlap | Hirek > Kárpát-medence > Adománygyűjtés és forrásteremtés...

Adománygyűjtés és forrásteremtés képzésen jártunk

 

A hévégén került megrendezésre Mórahalmon, a Magyar Cserkészszövetség szerevezésében az adománygyűjtő tematikus továbbképzés, azaz TTK, ahol a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség tagjai is részt vettek. Szövetségünk 4 fővel képviseltette magát az eseményen.  Pénteken a kora esti órákban érkeztünk meg a helyszínre a mórahalmi Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskolába. Egy finom vacsora után bele is kezdtünk a képzésbe. Péntek este tapasztalatcsere, kommunikációs gyakorlat és helyzetkép ismertetése voltak a fő témák.

A képzés célja az volt, hogy az ott megszerzett tudást a későbbiekben felhasználva megkönnyítse a részvevők munkáját, valamit csapataik további tevékenységét. Megtanulhattuk a hétvége folyamán, hány fajta adománygyűjtés is létezik, és hogy olyan internetes felületek is vannak, amelyek ebben a segítségünkre lehetnek.  A képzés utolsó feladataként 2 – 3 fős csoportokban kellette egy – egy projekten dolgozni és a lehető legjobban kidolgozni a tanultak alapján egy jövendőbeli adománygyűjtési stratégiát.

Résztvevők mondták:

Ferenc Ákos St. 802. sz. Szent Korona cserkészcsapat, Gödöllő: Az adománygyűjtő TTK-ról a csapatparancsnokomtól és csapatparancsnok-helyettesemtől hallottam. Azért jelentkeztem a képzésre, mert a csapatunk, a gödöllői 802. sz. Szent Korona cscs. idén kezdett bele egy nagyobb projektbe, ami dióhéjban egy épület felújítás. Az épületet a csapatotthonunknak szeretnénk majd használni, viszont jelenleg nagyon rossz állapotban van. Azért jöttem el a TTK-ra, hogy csapatom fiatal cserkészvezetőjeként több ismerettel rendelkezzek az adománygyűjtés témakörében, így segíteni tudjak a felújításhoz szükséges anyagiak előteremtésében. Az elvárásom az volt, hogy előadások és különböző interaktív programok keretében tanulunk adománygyűjtési technikákat.  Ez volt életem első TTK-ja, de nagyon hasznosnak találtam, ráadásul jó élmény is volt, így mindenképp szeretnék majd részt venni ilyen alkalmakon a jövőben is.

Faragó Tamás St. 519. sz Bálint Sándor cserkészcsapat Szeged: Szilágyi-Kovács Kata megkereste a kerüli elnökséget és a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség vezetését, hogy szeretne tartani ebben a témában adománygyűjtő TTK-t Szegeden, vagy annak a környékén.

Képzésre azért jelentkeztem, hogy információt gyűjtsek a következő témákban:  „Know how-k” az adománygyűjtés és a pályázatírás kapcsán, illetve inspirációk, ötletelések az adománygyűjtésekhez általánosságban. Milyen új és hasznos tudást szereztél a képzésen?

Leginkább azt, hogy merjek nagyba is gondolkozni, ha valamilyen célra gyűjtök adományt. Jobban megismertem az „adjuk össze” működését és felületét. Megismertem néhány olyan apró fortélyt, ami sokat billenthet egy adománygyűjtő akción.

Jó volt találkozni és megismerni más cserkészeket a kerületünk és a határunkon túlról is. Jó volt látni ismerős arcokat is. Érdekes volt hallani a gödöllői cserkészek ingatlanos projektjükről. Ez bennem is beindította a fantáziát.

Összességében elmondható, hogy szakmailag sokat adott a képzés és egyben kiváló alkalom volt, hogy régi és új cserkészbarátokkal találkozzunk.

 

Az esemény az EFOP-1.12.1-17-2017-00009 Lépj át a határaidon! című projekt keretében valósult meg.

 

Rózsa Viktor őv.

29.sz. kishegyesi Szent András cserkészcsapat