Kezdőlap | Hirek > Kárpát-medence > Az ifjúságra és a civilekre...

Az ifjúságra és a civilekre fókuszálva

SZEGEDI IFJÚSÁGI HÁZ

Néhány nappal ezelőtt vette át a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztját Vajda Árpád, aki a Szeged Ma portálnak nyilatkozva elmondta, új színt szeretne vinni az ifjúsági ház életébe, új elképzelések megvalósításával frissítve fel annak működését. Koncepciójának alapja, hogy az ifjúsági ház valóban az ifjúság háza legyen, ezért több új szolgáltatás bevezetését tervezi a fiatalok számára.

A civil szervezetekben hatalmas kihasználatlan lehetőség van az ifjúsági szolgáltatások terén, amelynek kihasználtságát az együttműködés serkentésével lehetne növelni, éppen ezért a Szegedi Ifjúsági Napok civil szigetét is úgy próbálják majd felépíteni, hogy együttműködésre próbálják ösztönözni a szervezeteket, magyarázta a Szeged Mának nyilatkozva Vajda Árpád, majd hozzátette, ezeket a kapcsolatokat szerinte hosszú távon is fenn lehetne tartani, akár egy úgynevezett civil kerekasztal formájában is, amelynek célja szintén a fiatalokat megcélzó, különféle szolgáltatásokat nyújtó szervezetek közötti együttműködést elősegítése és serkentése lenne. „A partneri együttműködés, például egy civil szervezetek közötti kerekasztal jelenleg hiányzik Szegeden. Városi ifjúsági napról sem hallottam Szegeden, és például a nemzetközi ifjúsági napot is alig egy-két helyen ünneplik Magyarországon augusztus 12-én. Egy nemzetközi térképen nyomon lehet követni a csatlakozókat, és úgy gondolom, érdemes lenne, hogy felkerüljünk erre a térképre. Ha ezt például tizenöt szervezet összefogásban valósítja meg, akkor az egyre eső teher lecsökken. Az ifjúsági háznak ebben a munkában katalizátor szerepet kell betöltenie, segítenünk kell a civilek együttműködését” – hangsúlyozta a Szeged Ma portálnak adott interjúban a Szegedi Ifjúsági Ház új igazgatója, hozzátéve, egyebek mellett tervei között szerepel egy olyan ifjúsági rádió beindítása is, amelyben a középiskolások próbálhatnák ki magukat.

Az új igazgató az augusztus 21-e és 24-e között megrendezendő idei Szegedi Ifjúsági Napokkal kapcsolatban az említett interjúban elmondta, a rendezvény teljes programját a tervek szerint július elsején hozzák majd nyilvánosságra. Kifejtette, az már megvan, melyik színpadon kik lépnek majd fel, jelenleg az egyéb szolgáltatásokat szervezése és a civil falu tervezése van folyamatban. Hangsúlyozta, a civil falut szeretnék tematikussá tenni, ezzel is erősítve azt a vonulatot, amely összeköti az egyes szervezeteket. Hozzátette, a korábbi évekhez képest több határon túli szervezet munkáját mutatják majd be, és látványszerkesztőségként működő pódiumot is terveznek.

Az idei Szegedi Ifjúsági Napok egyik újdonsága lesz az augusztus 20-án megrendezendő ingyenes nulladik nap. Ezzel kapcsolatban Vajda Árpád elmondta, a nemzeti ünnepen olyanokat is várnak majd a rendezvénynek otthont adó Újszegedi Partfürdő területére, akik szívesen belekóstolnának abba, milyen is a fesztivál, ugyanis – ahogyan fogalmazott – Szeged lakosságának nagy része csak hallomásból ismeri a Szegedi Ifjúsági Napokat, nem vesz részt annak életében. A mostani nulladik nap révén azonban arra is lesz lehetőségük, hogy közelebbről megismerkedjenek a rendezvénnyel, belelássanak annak működésébe és átéljék annak varázslatos hangulatát, ráadásul mindezt teljesen ingyen. A Szegedi Ifjúsági Napokkal kapcsolatban bővebb információk olvashatók a rendezvény honlapján, amely a www.szin.org címen érhető el.

(Magyar Szó)


Hozzászólások (0)

Ehhez a cikkhez nincs hozzászólás.

Van hozzászólása... ?