Kezdőlap | Hirek > Kárpát-medence > Engesztelő zarándoklat Máriapócsra

Engesztelő zarándoklat Máriapócsra

A vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) az idén is csatlakozott a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) hagyományos országos engesztelő zarándoklatához, melyet Máriapócson a Nemzeti Kegyhelyen, a Szent Mihály-templomban rendeztek meg október 8-án.

      A KÉK elnökségének tagjai és előadói a hajnali órákban, kicsit álmosan, mégis igen jó hangulatban, egy nappal előbb indultak a több száz kilométer megtételét igénylő útra. Az első állomás, Debrecen volt.

     Debrecen (1091-ben már jelentős helység volt, nevét írott forrásban 1235-ben említik), Hajdú-Bihar megye és a Debreceni kistérség székhelye, Magyarország keleti részén, Budapesttől 230 kilométerre fekszik. Az ország második legnagyobb városa. Fejlődése igen dinamikus, lakosainak száma meghaladja a 200000-et. A román határhoz közel eső keleti országrész nagy városát, jelentős kulturális, kereskedelmi, építészeti idegenforgalmi, közlekedési, és nem utolsó sorban egyetemi központként tartják számon. A mező- vagy később szabad királyi város kétszer volt az ország fővárosa. A középkorban katolikus város volt, az Alföld legnagyobb gótikus kegyúri templomával. A 16. században vallási életét a lutheri és kálvini reformáció határozta meg. A katolikusok letelepedése nem volt ajánlatos, a templomokat a reformátusok vették át. A görögkatolikus hívek a 19. század elején költöztek be, és később a zsidó hitközség, majd az evangélikus egyházközség, a baptista gyülekezet és az unitárius lányegyházközség. A második világháborúban, nagy veszteségeket szenvedett. Csodálatos épületeinek fele elpusztult, sok megrongálódott, majd újjáépítés következett. Napjainkban a Tiszántúl legnagyobb városává fejlődött.

      A KÉSZ egyik tagja vállalta az idegenvezető szerepét, aki előbb ebédre a Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában lévő, 1915-ben szecessziós stílusban épült patinás Grand hotel Aranybika szállodába kalauzolta a csoportot. A magyar ízeket kínáló fi nomságok elfogyasztása után, a KÉK tagjai elidőztek a városközpontban. Megtekintették a debreceni református, előbb barokk, manapság neoromán stílusban kialakított kistemplomot (csonkatemplomot), rácsodálkozva annak bástyaszerű tornyára. Látták a magyar szabadságharc szellemi vezérének Kossuth Lajosnak a szobrát, a város címerét. A zarándokok ellátogattak a Szent Anna-székesegyházba, amelynek alapkövét 1721-ben Kébell Mihály címzetes püspök helyezte el. Kedves útvezetőnk felhívta a figyelmet, hogy az alapkőletétel utáni három évben felépültek a kápolnák, a hajó és a tornyok. A munka a szentély építésével folytatódott. Ennek alapkövét Csáky Imre érsek tette le. Itt található az Őseink hite című régi értékekből és a hívek családi emléktárgyaiból összeállított csodálatos kiállítás. A Torinói lepel, a kereszténység legértékesebb ereklyéjének hiteles másolata is a székesegyházban látható.

      Az utasok elbúcsúzva Debrecentől, Máriapócs, a görögkatolikus búcsújáróhely felé indultak, ahol a nyíregyházi KÉSZ csoport elnöke Keresztes Dénes és felesége fogadta az érkezőket. A szálláshely elfoglalása és finom vacsora következett. A szervezők két kisfilm megtekintését tették lehetővé, ezzel is felkészítve a megjelenteket a zarándoklat másnap esedékes legfelemelőbb élményére.

     Szombaton, a valamivel több, mint kétezer lelket számláló Máriapócs (írott források, a 13. században említik először, a név Mária előtagja a 18. században a Mária-kegyhelyre utal) és a kegytemplom került a zarándokok fi gyelmének középpontjába. Máriapócs Nyíregyházától 30 kilométerre a Nyírségben, SzabolcsSzatmár-Bereg megyében fekszik. Hírnevét az 1696ban templomában könnyező Szűz Mária ikon hozta meg. Magyarországon elsőként nyilvánították Nemzeti Kegyhellyé.

      Az első könynyezésre 1696 novemberében egy helyi földműves figyelt fel az Isten-szülő ikonjának mindkét szeméből könnyek folytak. A csodát hitelesnek találták. A pócsiak számára nagy csalódást jelentett, amikor az ikont a kálói római katolikus templomba szállították, és még nagyobbat, amikor I. Lipót császár Bécsbe vitette. Ott többé nem könnyezett. Ezt azzal magyarázzák, hogy a könnyek nem a képhez, hanem a helyhez kötődnek. Több másolat készült róla, egy Máriapócsra került, ezen ismét könnyeket pillantott meg a helyi kántor 1715-ben. Legutóbb 1905. december 3-án, Szűz Mária templomba vezetésének ünnepén kezdett könnyezni. A görögkatolikus templom ismert és közkedvelt zarándokhellyé lett, különösen azok számára, akik testi-lelki gyógyulást remélnek a Szűzanya közbenjárásával. A krónikások számtalan csodát jegyeztek ott fel, a hálás hívek viszont különböző feliratozással kis táblákon, illetve sok esetben ezüst tárgyakkal köszönték meg hogy imájuk meghallgatásra talált. A megjelentek nehezen tudtak betelni a templom látványával. Az élmény megőrzése érdekében kattogtak a gépek, készültek a szebbnél szebb képek. Közben hallgatták a magyarázatot, minden egyes festmény, szobor, vagy díszítőelem előtt.

     A fatemplom újabb látnivalót kínált. A csodás pócsi templom-épület helyén egyszerű kis fatemplom állt a 17 század végén is. A templom az egykori ruszin stílusú fatemplom utódja, amelyben megtörténtek a könnyezések. A templom, az új épület építése során megsemmisült, új került a helyére, aprócska belterében érezhető a történelem üzenete, hogy a zavaros időkben sem maradt el a fohász, de az is, hogy milyen csodás érzés lehetett a könynyezés tanújának lenni. Ott található a könnyező ikon egyik másolata, és az ikonosztáz képei az Istenszülő-ikon stílusában láthatók.

     A napfényben úszó kegyhelyen, a mintegy 750 zarándok előtt a szentmisét a szabad ég alatt mutatták be. A KÉSZ elnökének, Osztie Zoltán atyának gondolatai, új erőt öntöttek a megjelentek szívébe és reményt a lelkekbe. A helyet, a templomokat, a szentmisét, azt, amit ott megtapasztaltak, nem lehet szavakba önteni, mert itt a szív lát, és a lélek érez. Oda el kell jutni, misztériumát meg kell élni.

     A zarándoklat a KÉK képviselői számára befejeződött. Már csak az út maradt hátra az országhatár és az otthonaik felé. Egy igen szép esemény részeseiként, magukkal vitték a gondolatot: „Aki örömét és szomorúságát, vágyát a boldogságra, vagy élete nehezen érthető fonákságát az értünk Könnyező Istenszülő templomába hozza, az már érzi az út boldogságát”.

     Hála, hogy Neked hálát adhatok.

 

Szilágyi Edit