Kezdőlap | Hirek > Kárpát-medence > Közgyűlés Budapesten

Közgyűlés Budapesten

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) őszi küldöttgyűlését november 7-e és 9-e között tartotta meg Budapesten. Az 1989 óta működő legnagyobb magyar keresztény civil szervezet gyűlésére a helyi csoportvezetők mellett meghívást kapott a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK), a kassai Szent Gellért Pasztorációs Oktató Központ, a stuttgarti Erasmus Akadémia, és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) is.

Az első napon a megjelentek a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében gyülekeztek. Dr. Osztie Zoltán, a KÉSZ országos elnöke köszöntötte a tagokat és a vendégeket. Kiemelte, hogy kötelességünk megtenni mindent, amit az evangelizáció érdekében megtehetünk, és Isten áldását kérte a közösség minden munkájára.
Nyitásként igen aktuális téma megvitatására került sor, beszélgetésre a választások tapasztalataiból és arról, mit vár el a ma embere a politikusoktól.
A következő nap az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt, több mint száz éves múltra tekintő plébániatemplomban szentmisével kezdődött. A szentmise után a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében került sor az elnöki beszámolóra, a következő évre tervezett programok megvitatására, az Alapszabály módosítására, illetve annak a hatályban lévő jogszabályokkal való összhangba hozására, és egy igen szép eseményre: a Szent Adalbert- díj valamint a Csanád Béla-díj átadására.

A megjelentek egy figyelemfelkeltő gondolatsort is hallhattak a lehetőségekrõl, és felelősségekről Kárpátalján.
A KÉSZ számára igen fontos a kapcsolatépítés. Nemcsak az Anyaország hívei és ezen belül a KÉSZ tagjai között, hanem a hazai civil szervezetekkel és a határon túli, a KÉSZ-hez hasonló tevékenységgel foglalkozó szervezetekkel. A szervezet egyfelől saját tagjai lelkiéletét igyekszik erősíteni, másfelõl pedig a közélet minden területén a keresztény vallási alapokon állva, Jézus Krisztus tanításaiból levonható következtetésekkel szolgálni. A határon túli kapcsolatok alakulásáról beszámoltak a KÉK és a kassai Szent Gellért Pasztorációs Oktató Központ képviselői.

A KÉK nevében Szabó Károly elnök osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Személyes megéléseiről szólva elmondta, mit jelent számára a négy éve elindított, és az azóta gyümölcsöző kapcsolat a KÉSZ-el, és szólt arról is, hogyan élte meg a négyek ősszel életre hozott kapcsolatát. Ez utóbbiról emlékeztetőül elmondhatjuk, hogy együttműködési megállapodást kötött négy civil szervezet Stuttgartban, a baden-würtenbergi magyarság székhelyén. Az egyezség aláírói a Stuttgartban működő Erasmus Akadémia, a kassai Szent Gellért Pasztorációs Oktató Központ, a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör és az anyaországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége voltak. Ha az ember egy vesszőt vesz a kezébe, könnyen eltörheti – mondta a KÉK elnöke. – Amikor az együttműködésre került sor, a vajdaságiak már érezték az összetartozás erejét, már két veszőről beszélhetünk, maradva a példánál, viszont már négy van, és hatra, meg még többre számíthatunk. Ez az összetartozás szimbóluma, a magyarság hitbéli összetartozásának is jelképe.
A KÉSZ közgyűlésén bemutatkozott az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület is. A megjelentek egy összeállítást láthattak/hallhattak Markó Tímea Az iszlám vallás terjedése – Mi történjék, hogy felébredjünk című eladásából. A rendezvény vasárnap fejeződött be szentmisével. Lélekben gazdagabban, baráti hangulatban, a további gyümölcsöző együttműködés és a viszontlátás reményében vettek búcsút egymástól a közgyűlés résztvevői.

Szilágyi Edit