A Dunatáj- Egyesülés Nyugat- Bácska Fejlesztéséért civil ernyőszervezet évente rendez tanácskozást tagszervezetei számára. Célja, hogy tájékoztatást tovább
Nemzeti sorskérdéseink címmel szervezett előadást november 20-án a Magyar Polgári Kaszinóban a Vajdasági Magyar Civil Szövetség és a Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska tovább
Folytatódott a Dunatáji beszélgetések rendezvénysorozat Zomborban. Az est vendégei Székely I. István zongoraművész, a Liszt Ferenc Különleges Tehetségképző Iskola alapítója, valamint Zsiga tovább
Bővült a Népkör utánpótlása, megalakult az óvodások néptáncszakcsoportja
Kúlán a művelődési és a kultúrélet főszervezője a Népkör Magyar Művelődési Központ. A nagy múltú egyesület legfontosabb feladata a szakcsoportok tovább
Szombaton telt ház előtt zajlott az ötvenkettedik Négyesfogat záróműsora, az idei házigazdáknál, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület tovább
L. Móger Tímea doroszlói költő, a zentai zEtna Kiadó gondozásában megjelent Homo labilis című verseskötetét szeptember 29- én, szombaton mutatták be a helyi Móricz Zsigmond tovább
Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.
A Kuckó Gyermeksarok és a Dunatáj Egyesülés helyi szervezésében, az 1956- os Emlékbizottság támogatásnak köszönhetően Tóth Péter, Radnóti- díjas tovább
Minden várakozást felülmúló érdeklődés nyilvánult meg Friedrich Anna újságíró, publicista első regényének, a Miért? Warum?-nak a zombori bemutatója tovább
Szombaton Bácskertesen (Kupuszinán) tartották a Fúvós Zenekarok X. Nemzetközi Fesztiválját. A helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület által szervezett rendezvény tovább
Lassan a város egyik legimpozánsabb épületéve alakul a Magyar Polgári Kaszinó. Tavaly számos munkálat nyomán új külsőt kapott a zombori magyarság kulturális tovább
Március 3-án a zombori Bosnyák Ernő–moziban vetítették a Határúton című és az Ukrajna újratöltve címet viselő dokumentumfilmeket. A szervezők nevében Pelt Ilona, a tovább
A bezdáni templom kertjében Ft. Zélity Mihály és Szabó Sándor közremüködésével gyünyörű adventi koszorút készitettek a Petőfi Sándor ME ügyeskezű tovább
Június 9-én a Dunatáj- Egyesülés Nyugat-Bácska Fejlesztéséért főszervezőként megtartotta az első megbeszélést az augusztus 20-án rendeződő Szent tovább
Kónya Sándor "NÉZZÜNK ÉGRE! könyvbemutatójához Bence Erika, az újvidéki Magyar Tanszék tanára, a Létünk szerkesztője adott bevezetőt. Brenner J. János, a Fórum könyvkiadó tovább
A bezdáni Petöfi Sándor Művelődési Egyesület - Ügyeskezű asszony kézimunka csoport mézeskalácsokat készítettek, amelyek a bezdáni templom fenyőfáit díszítik. tovább
A kupuszinai Önkéntes Tűzoltó Testület idén is megszervezte a hagyományos téli
tekebajnokságot, amely február 3-án kezdődött és egy hétig tart. A verseny hét kupuszinai civil
szervezet tovább
Január 24-én sor került a kupuszinai Partizan sportegyesület által szervezett bálra, 120 személy
részvételével. Az eseménynek számos támogatója volt, Kupuszináról és tovább
Idén negyvenhatodik alkalommal indult útnak a négy település: Kupuszina, Szilágyi, Doroszló és Gombos közös művelődési rendezvénysorozata, a négyesfogat, több, mint ötven tovább
A Rákóczy Szövetség idén már második ízben örvendezteti meg a gyerekeket. Ezúttal a nagycsoportos óvodások vehették át karácsony előtt ajándékaikat, amit természetesen tovább
A Bezdán a te szemedben elnevezésű program célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék, és megismertessék másokkal lakóhelyüket, és környezetüket, kölönböző tovább
A FK Partizan Kupusina Labdarúgó Klub a helyi szponzorok segítségével, azok anyagi támogatásából megvásárolta a munkaakcióhoz szükséges anyagot és bemeszelte, tovább
Július 18-án, csütörtökön a délutáni órákban többen is figyelmesek lettek a falu közelében gomolygó fekete füstfelhőre. Mint kiderült, a falutól három kilométerre tovább
Június 30-án, vasárnap 16 órai kezdettel kispályás labdarúgótornára került sor a kupuszinai labdarúgópálya területén, amit a falusi Partizan sportegyesület szervezett. 16 tovább
Idén június 29-én került sor Kupuszinán a hagyományos halfőző versenyre, amit a helyi Süllő Sporthorgász Egyesület szervezett meg, az Apatini Halászestek keretein belül. A versenyre negyvenen neveztek be, ebből tovább
Halfesztivált tartottak Zomborban. A BACON nevű határon átnyúló együttműködési program harmadik vajdasági állomása volt ez. A projekt célja, hogy a gasztronómia tovább
A zombori Magyar Polgári Kaszinóban a múlt szombaton tartották meg a Nyugat-bácskai Hagyományőrző Süteményfesztivált. Délután öt órakor a nagyteremben tovább