Kezdőlap | Hirek > Nyugat-Bácska > Bezdán a te szemedben

Bezdán a te szemedben

A Pulzus Civil Szervezet programja

A Bezdán a te szemedben elnevezésű program célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék, és megismertessék másokkal lakóhelyüket, és környezetüket, kölönböző témák feldolgozásával. A Pulzus Civil Szervezet a leglényegesebb proramjait augusztus hónap folyamán szervezi, amelyeken sok fiatal vesz részt. Ez remek lehetőségnek bizonyult érdeklődők toborzására rövidfilmek készítéséhez, mivel a rendezvények mindegyike egyben egy-egy önálló témával is szolgál. Kezdetként három - öt fős csoportot alakítottunk ki a jelentkező fiatalokból, akik egy előadás formájában megismerkedtek a filmkészítés alapjaival, és technikai ismereteket szerezhettek a kamera kezeléséről, vágásról, szerkesztésről. Az általuk kiválaszott témák meghatározását, és a forgatókönyvek elkészítését követően hozzáláttak a rövidfilmek forgatásához. Mindegyik csoport munkáját csoportvezetők segítették, akik a Pulzus tagjai közül kerültek ki.

A munka folyamán mindegyik csoport egy-egy önálló filmet készített: Az első a Bezdánban táborozó olasz cserkészekről készült, akik évek óta rendszeresen, minden nyáron itt töltenek egy hetet. A második rövid film az V. Gyöngykaláris tánctábort mutatta be, amelyen idén hatvan gyerek vett részt, és részesült néptáncoktatásban. A harmadik film a Bezdán képekben és szavakban címet viseli, amely bemutatja a környéket, a hely jellegzetességeit, illetve riportalanyok fejtik ki véleményüket Bezdán kultúrális- és sportéletéről, gazdasági tényezőiről, valamint turisztikai lehetőségeiről. Elkészült egy negyedik film is, amit a három csoport közösen készített. Témája a Hármastalálkozó etno-fesztivál volt, amelyik idén kilencedik alkalommal került megrendezésre, és Szerbia, Horvátország és Magyarország kultúrális sokszínűségét hivatott bemutatni.

Az elkészült felvételek szerkesztését és vágását a gyerekek a csoportvezetőkkel közösen végezték. Az utómunkálatokban és a filmforgatási folyamatban jelentős segítséget jelentett, hogy szervezetünk rendelkezik a szükséges technikai felszereléssel, illetve, hogy az interjúk minőséges elkészítéséhez vásároltunk egy riportermikrofont. A programban résztvevők számára, lehetőséget biztosítottunk az alkotások helyi szintű bemutatására, valamint üdítőitallal és étellel szolgáltunk a forgatás napjai alatt. Az elkészült filmeket elérhetővé tettük a világhálón. Az ifjú filmkészítők mindegyike remekül érezte magát, mivel folyamatosan aktív részesei lehettek nyári rendezvényeinknek, ezenkívül kipróbálhatták magukat egy számukra új, eddig ismeretlen területen, a filmkészítésben.

Metzger Tamás


Hozzászólások (0)

Ehhez a cikkhez nincs hozzászólás.

Van hozzászólása... ?