Kezdőlap | Hirek > Nyugat-Bácska > Doroszlón templombúcsút ültek

Doroszlón templombúcsút ültek

Búcsúi Napok elnevezéssel gazdag program várta a vendégeket

A doroszlói Szent Imre herceg nevét viselő 1754-ben épült katolikus templom napja, a templombúcsú alkalmából szombaton Verebélyi Árpád, Doroszló és Gombos plébánosa ünnepi szentmisét celebrált, majd a hívők és a meghívott vendégek a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület székházába vonultak, ahol Búcsúi Napok elnevezéssel első ízben szerveztek a templombúcsúhoz kötődő ünnepi művelődési programot.

A doroszlói római katolikus egyházközség nevében Lennert Móger Tímea, költő, újságíró és művelődésszervező köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, Vajdaság számos településéről és a magyarországi Harasztiból érkezett vendégeket. A haraszti Dózsa György Magyar Művelődési Kultúregyesület képviselői rendszeres részvevői a doroszlói szüreti báloknak. A faluról tartott rövid ismertetőjében  a költőnő elmondta, hogy jelenleg Doroszlónak mintegy 1200 lakosa van, a közösség fele magyar. A faluban több aktív civil szervezet is működik, legnépesebb az Önkéntes Tűzoltó Testület és a Móricz Zsigmond MME, tevékeny a DISZ ifjúsági szervezet, továbbá a vadász- és horgászegyesület, a nyugdíjasok szervezete. Doroszlón két nyugat-bácskai civil társulás is be van jegyezve, a Kuckó Gyermeksarok és a Dunatáj régiófejlesztő civil szervezet is.

A falu legfontosabb szellemi, megtartó erejét a hagyományok és a vallás tisztelete jelentik. A Szentkút, Mária Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely régi nevén: Bajkút. A Szűz Mária-jelenések, az első csodálatos gyógyulások a XVIII. század végéről erednek. Azóta számos csodálatos gyógyulás történt, napjainkban is jegyeznek eseteket. Ma, a mentális betegségek korában, inkább a lelki bajokra keresnek és kapnak gyógyírt a hívek. A kegyhely leglátogatottabb zarándokalkalma a szeptember 7-ei és 8-ai Kisboldogasszony napi búcsú.

A köszöntő és a műsorfelvezetés után Dosztán László gitáros versénekes Fehér Ferenc megzenésített költeményeiből adott elő.

A helyi kultúrához tartozik a jó ételek mellett a jófajta italok készítésének fortélya is. Ebből az elgondolásból hirdették meg Doroszlón az első nyugat-bácskai pálinkaversenyt, amelyre a környékbeli gazdálkodók, gyümölcstermelők és hobbikertészek 33 liter gyümölcsnedűt neveztek be. A szigorú bírálóbizottság a zamatos kisüstik végigkóstolása után, meghozta döntését. A pálinkaverseny abszolút győztesei: 1. Tucić Lázár Gombosról az eperpálinkával, 2. a helybeli Róka Imre őszibarackpálinkája, 3. pedig Gellér Attila, ugyancsak Gombosról, vegyes gyümölcspálinkájával. Aranyérmet kapott Molnár István (Kupuszina-Bácskertes) és Herceg László (Gombos), ezüstérmes a doroszlói Huszák Árpád és Dékány József. Bronzérmet érő minősítést a helybeli Komáromi József és Papp Gábor kapott, valamint a doroszlói plébánia körtepálinkája.

Az érmek és serlegek átadása után a színpadot a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület doroszlói népviseletbe öltözött ifjúsági néptánccsoportja vette birtokába, a fürge lábú fiatal táncospárokat Radics Leonóra készítette fel. A talpalávalót a művelődési egyesület fúvószenekara szolgáltatta.

A szombati művelődési program záróakkordjaként délután öt órától a templomban búcsúi hangversenyt rendeztek helybeli és vendégzenészek fellépésével. Este a művelődési ház kistermében még összejöttek a helybeli és környékbeli fiatalok egy kis búcsúi bulira.

 

Forrás: Magyar Szó