Kezdőlap | Hirek > Nyugat-Bácska > Hogyan elérni azt, hogy jó legyen...

Hogyan elérni azt, hogy jó legyen magyarnak lenni?

Nemzeti sorskérdéseink címmel szervezett előadást november 20-án a Magyar Polgári Kaszinóban a Vajdasági Magyar Civil Szövetség és a Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért civil szervezet.

Béres Zoltán, a Vajdasági Magyar Civil Szövetség elnöke bevezetőjében elmondta, az 1996-ban alakult, nemzeti gondolkodású értelmiségieket maga köré gyűjtő magyarországi Százak Tanácsa kezdeményezte a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó előadássorozat megszervezését a Délvidéken, illetve az egész Kárpát-medencében. Hat előadást terveztek a Vajdaságban, és idevalósi értelmiségieket kértek fel egy-egy téma boncolgatására.

Zomborban városunk szülötte, dr. Kaich Katalin művelődéstörténész, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző kar alapító dékánja, emeritus egyetemi tanár és dr. Mészáros Zoltán történész-levéltáros tartott előadást.

Ezek az előadások azt a célt szeretnék szolgálni, hogy néha lépjün ki a saját kis hétköznapi problémáinkról és gondolkodjunk nemzetben, gondolkodjunk közösségünkről közösen.

–A művelődéstörténet tanított meg úgy gondolkodni, ahogyan ma gondolkodom. Az egész világ alakulástörténete benne van, hiszen ez az a kutatási terület, amely megtanítja az embert egy egységben látni a világot, és megtanít arra, hogy minden mindennel összefügg. Ennek a révén tanultam meg, hogyan tudom kezelni a saját kis életem problémáit és hogyan lehet kezelni egy kisebb-nagyobb közösség problémáit. Meg kell tanulni a 21. században, hogy így szemléljük a világot, mert a darabokból nagyon nehéz következtetni az egész történetére– hallottuk dr. Kaich Katalintól, aki előadása legelején hangsúlyozta, egyetemi tanárként hallgatóival azt igyekezett megértetni, hogy sorsuk alakulása legalább fele-fele arányban attól függ, mennyire bízzák magukat a sorsszerűségre, illetve saját sorsuk alakítóivá válnak.

Dr. Kaich Katalin saját családtörténetének, illetve saját életének a sorsfordulói által érzékeltette, mit ért azon, hogy ki-ki befolyásolhatja saját sorsa alakulását, majd rátért arra, hogy nemzetként hogyan alakíthatjuk a közösség jelenét, illetve jövőjét.

A magyarság önképének, illetve más népek részéről való megítélésének alakulását magyarázva az előadó elmondta, gyökeres változást hozott minden tekintetben a kereszténység felvétele, hiszen ezzel a magyarság elvágta a hajszálgyökereket is, amelyek a Kárpát-medencei letelepedés előtti nomád életmódhoz kötötték. Nomád népként, a Napkelet népeként nagyon elismerően írtak rólunk, majd homlokegyenest más jellemzés ragadt ránk és ez utóbbiból nem voltunk képesek föltornázni magunkat mostanáig, ezért gyakorta ma is úgy érezzük, hogy Európa nem fogadott be bennünket, holott nem így van. A baj bennünk van, idetitásunkból hiányzik valami, hiányoznak azok a bizonyos hajszálgyökerek, a legnagyobb gond pedig az, hogy nem tanultunk kellőképpen azokból a történetekből, amelyek az elmúlt századokban történtek velünk, és ezért mindig ugyan azokat a hibákat követjük el.

–Hősi halált halni nagyon megható dolog, de élni kellene megtanulni, és változtatni, ha szükséges, ha pontosan tudjuk, hogy változtatás nélkül nem várhatunk jó végkifejletet – hallottuk dr. Kaich Katalintól, aki az autonómiáról szólva vázolta az önrendelkezés történelmi formáit, például a szabad királyi város státust. Mint mondta, érdekképviseletünk részéről az a legnagyobb mulasztás az autonómia kérdésével kapcsolatban, hogy egyszer sem mondta egyik képviselőnk sem, hogy mi nem azért akarjuk az önrendelkezést, hogy Belgrádot bosszantsuk, hanem azért, mert ez nekünk jár, hiszen nekünk ez megvolt, tehát ahogy másoknak, nekünk is kijár a történelmi jog okán. Ahhoz azonban, hogy ilyen módon érvényesíteni tudjuk jogainkat, nekünk mindent kell tudnunk magunkról, nem csak magunk miatt, hanem azért is, hogy elmondjuk azoknak, akik nem tudják rólunk, és hogy párbeszédben ne maradjunk alul. Tudással így befolyásolhatjuk a sorsunkat és nem válunk a sors játékszerévé.

A modern kori, 20. századi történettel foglalkozó dr. Mészáros Zoltán egyebek közt kifejtette, négy szintje van a sorskérdéseknek: személyes, két típusu közösségi (átlátható, pl. ilyen az azonos érdeklődésűek közössége, amelynek tagjai ismerik egymást), illetve nem átlátható (pl. a magyarság, amelynek nem mindegyik tagját ismerjük több milliós közösségről lévén szó), valamint globális (az emberiség szintje). Ezeket a sorskérdéseket nem kezeljük megfelelő elvek szerint. Három alapelvre kéne koncentrálnunk, ez pedig a szabadság (az egyén szabadsága), az autonómia és a felelősség kérdése.

–Amennyiben intézményekről van szó, én a szabadság kérdését az átláthatósággal helyettesíteném be. A szabadság egy rendkívül fontos dolog, azt jelenti, hogy az ember döntéseket hozhat és nem szükségszerűen kell azokat indokolnia, ezzel tarthatjuk fenn a személyiségünk integritását, amiből a cselekvési autonómiánk következik. Ma az emberek a világban egyénként és közösségként is veszítik az integritásukat, rabságba döntenek bennünket az által, hogy újra és újra meg kell vásárolnunk tárgyakat, holott létezik technológia, amivel sokkal tartósabb tárgyakat készíthetnének – ecsetelte dr. Mészáros Zoltán, majd így folytatta:

–Nagyon fontos az egyének, a közösségek és az államok autonómiája, ám az utóbbiakat is belekényszerítik olyan közösségekbe, ahol nem hozhatnak szuverén döntéseket. Amennyiben van autonómia, van felelősség is. Ha a világ dolgait ezek az elvek szerint kezelnénk, akkor sokkal átláthatóbb és világosabb életet élnénk. Például értelmiségiekkel beszélgetve rájövök, hogy nem tudjuk, mennyi Szabadka költségvetése, így van ez a civil szervezetek és az egyházak, a szakmai szerveződések és az intézmények esetében is, holott az átláthatóság nagyon fontos lenne. Két cselekvési mód áll előttünk: az egyéni, amit senki más nem tehet meg helyettünk és a közösségi, amit tulajdonképp a politikum képvisel. Akár tetszik nekünk, akár nem, ahol közösségi döntés születik, az politika, legyen szó egyesületről, vagy országról. Nem kell, hogy tetsszen nekünk a politika, nem részt venni benne azonban botorság. Ha részt veszünk benne, akkor lehetőségünk van arra, hogy valamire hassunk, vagy legalább megmondjuk a véleményünket. A magyarsággal kapcsolatos alapvető kérdés: hogyan lehet elérni azt, hogy jó dolog legyen magyarnak lenni? Ezt a kérdést mindig fel kell tenni, ha a magyarság sorskérdésével foglalkozunk.

Dr. Mészáros Zoltán kifejtette, ha a múltat vizsgálja, egyik legnagyobb problémánk a határkérdés, szélesebb értelemben, mint a trianoni, ugyanis a kudarcaink általában a határproblémákból adódnak, mégpedig amiatt, mert eleink nem tudták elég jól meghatározni, mi az a határ, illetve az a hatáskör, ameddig az a lehetőség terjed, amellyel rendelkeznek, és azt látjuk, hogy gyakorta túllőttek a célon. Például ezt tették Kossuthék, amit az bizonyít, hogy elbukott a forradalom és el kellett menekülni. Minket is az fog minősíteni, hogy mi hogy látjuk saját hatáskörünket. Tanulni kellene a múlt tapasztalatából. Számtalan sikertelenségünk abból ered, hogy nem vettük figyelembe, hol vannak a határaink, a mai problémáink egy része is ebből adódik, akár a vajdasági, akár a magyarországi politikumot szemléljük.

– Szerintem Magyarország rengeteg sok pénzt dobált olyasmire, amire talán nem kellett volna, holott annak a pénznek jobb hasznosulása is lehetett volna, ha a hatásköreivel tisztában van. A jó kormányzás kérdése, hogy mennyire gondosan foglalkozik a kormány különféle kérdésekkel. Az a liberális gondolkodásmód, hogy az állam honvédelemmel, rendészettel, közoktatással és közegészségüggyel foglalkozzon túl kevésnek bizonyult, egy okos kormánynak sok mindennel kell foglalkoznia. Szabályok kellenek. A szabályok nem ellentétesek a szabadsággal.

A magyarság előtt kihívások állnak, a kormányzatnak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy hogyan lehet jó dolog magyarnak lenni. Mészáros szerint ezt a kérdést újból és újból fel kell. Emellett fontos kérdés, hogy miként tud a magyarság globális nemzetté válni? Nem elég, sőt nem is szabad mindenkit a szülőhelyén marasztalni.

– Mit tegyünk egy tehetséges csillagásszal? Van itt csillagvizsgáló? Nincs, tehát el kell mennie! Szabad itthon marasztalni? Nem! De meg kell őrizni a közösség számára. Meleg attitűddel, hogy visszavárjuk bármikor, és a technika lehetőségeit kihasználva kapcsolatban kell maradnunk a távozókkal, ha pedig valaki vissza akar térni, vissza kell fogadni, akkor is, ha szerencsével járt és akkor is, ha nem. Mi is többek leszünk egy sikeres hazatérővel. Ha van értelme a nemzeti közösségnek, és ha van miért fennmaradnia, akkor ez azt jelenti, hogy egymásnak segítünk azért, hogy magunkon segítsünk. Kedvenc hasonlatom: kamaszként eveztem, egyszer beültettek egy négyesbe és az edző azt mondta, hogy most figyeljünk, ha győzni akarunk, akkor mindenkinek magáért kell húznia teljes erővel, és akkor a csapatot is húzod. Szálljuk be a közös magyar csónakba és húzzon mindenki magáért – zárta előadását a szabadkai történész.

Forrás: Dunatáj - Zombor Város magyar nyelvű hetilapja


Hozzászólások (0)

Ehhez a cikkhez nincs hozzászólás.

Van hozzászólása... ?