Kezdőlap | Hirek > Tisza-mente > Eredményes év áll a...

Eredményes év áll a fogyasztóvédők mögött

A legtöbb panasz a műszaki árucikkek állapota kapcsán érkezett a fogyasztóvédelmi központhoz

A tavalyi év folyamán is a műszaki árucikkek állapota kapcsán érkezett a legtöbb panasz a zentai fogyasztóvédőkhöz – hangzott el a Zentai Fogyasztóvédelmi Központ éves közgyűlésén, amelyet szombat délelőtt tartottak meg a Centar–Tópart helyi közösség nagytermében, ahol a központ illetékesei elmondták, sok panasz érkezett a fűtési gondokkal, a telefonszolgáltatásokkal, a közvállalati és az áramszolgáltatási problémákkal, a bankügyviteli és a biztosítási gondokkal, illetve a különféle kereskedelmi manipulációkkal kapcsolatban.

A fogyasztóvédelmi szervezet aktivistái a hozzájuk beérkezett problémák 80 százalékát megoldották.

Az egyesület annak ellenére is sikeres évet tudhat maga mögött, hogy költségvetésük előteremtése nehézségekbe ütközött, ugyanakkor az egyesület alapfeladatai mellett kiemelt figyelmet fordítottak a továbbképzésekre, az iskolai versenyekre, a pályázatok írására, illetve azok lekövetésére, és tevékenységüknek köszönhetően ismertté váltak a tartomány és Szerbia területén. A Zentai Fogyasztóvédelmi Központ az elmúlt évben nemcsak az észak-bácskai község területén élők panaszaival foglalkozott, hanem a tartomány más településeiről is számos felkérés érkezett hozzájuk.

A szervezet a fogyasztóvédelmi programmal összhangban több csapatépítő találkozót, képzést is szervezett, valamint magyarországi partnereikkel, illetve a Szerbiai Fogyasztóvédelmi Központtal (Ceps) karöltve tanácskozásokat és kerekasztal-beszélgetéseket is rendeztek.

A zentai Senta-Promet kereskedelmi vállalattal karöltve, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanulóinak bevonásával, a fogyasztók világnapján a vásárlókat tájékoztató akciót is szerveztek, ahogyan a hagyományokhoz híven az általános és a középiskolások számára meghirdetett fogyasztóvédelmi versenyt is megtartották, amelyen tavaly először magyarországi vendégek is részt vettek, és jelen voltak a kereskedelmi minisztérium képviselői is.

Az előző évekhez hasonlóan több magyarországi pályázaton is részt vettek a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesülettel és a Dél-alföldi Fogyasztóvédelmi Kormányhivatallal karöltve. Az innen származó összegekből a fogyasztóvédelmi verseny résztvevői számára szerveztek szakmai kirándulást és előadás-sorozatot, valamint írószereket és ajándékvásárlási lehetőséget is biztosítottak.

Az összejövetelen elhangzott, hogy a folyamatos működésükhöz szükséges anyagi háttér biztosítása nem a terveik szerint alakult, a zentai önkormányzat ugyanis a pályázatok elbírálása során nem vette figyelembe a szervezet jelentőségét és szerepét, ezért a költségvetéséből a megérdemeltnél jóval kevesebbet kaptak. Az együttműködő partnereik és a közvállalatok segítségével ezt a problémát megoldották – hangzott el az összejövetelen, ahol azt is elmondták, hogy a vajdasági magyar közszolgálati médiumok is hozzájárultak a zentai fogyasztóvédők népszerűsítéséhez. Ezek közül az Újvidéki Rádió fogyasztóvédelemmel foglalkozó műsorát, a Pannon Televíziót és napilapunkat emelték ki, ugyanakkor a szervezet honlapját és Facebook-oldalát is mintegy ezren kísérik folyamatosan figyelemmel. A szervezet idei tervei kapcsán elhangzott, hogy a fogyasztóvédelmi törvény által előírt tevékenységük mellett ebben az évben is fontosnak tartják a fiatalok bevonását a tevékenységükbe, akiknek több képzést is szándékoznak szervezni, és a törvénnyel összhangban kötelesek megalakítani a panaszügyi bizottságot is. Március 15-én, a fogyasztók nemzetközi napján alkalmi rendezvényt szerveznek, nem marad el a fogyasztóvédelmi verseny sem, valamint továbbképzéseket és csapatépítő előadásokat is terveznek. Részt vesznek különféle pályázatokon, folytatják a szoros együttműködést a Cepsszel és a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesülettel, illetve a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályával, Zenta és a környékbeli községek önkormányzatával, valamint ezentúl is igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ügyfeleik továbbra is bizalommal forduljanak hozzájuk.

 

Forrás: Magyar Szó