Kezdőlap | Hirek > Tisza-mente > Tamburázni tanulnak a tücskök...

Tamburázni tanulnak a tücskök Péterrévén

 

A településen tizenegyedik alkalommal tartanak Tücsöktábort. Idén hatvan gyermek vesz részt a Dr. Kiss Imre Művelődési Kör hagyományápoló csoportja által szervezett foglalkozásokon. A tábor szombaton zárul.

Most ismerkednek a hangszerrel a péterrévei Tücsöktábor legkisebb résztvevői. Tanáruk Csasznyi Imre erre az alkalomra minden évben hazajön Budapestről. A kezdőkkel foglalkozik legszívesebben.

PannonRTV felvétele

„Szeretem a játékosságukat, ahogy viszonyulnak a hangszerekhez. Úgy érzem, hogy jó érzékem van hozzá, én is szeretek játszani. Egy zenész szeressen játszani!”

A táborban négy korcsoportban tanítják zenélni a gyerekeket. A legtöbbjük már nem kezdő.

Párducz Fanni, Péterréve: „Két éve tamburázok, és azért szeretek idejárni, mert sok a barátom, meg jók a dalok. Nagyon szeretem a tamburámat.”

Tóth Bagi Noémi először jött el a táborba, de már egy éve tamburázik a Dr. Kiss Imre Művelődési Körben.

„Én úgy kezdtem el tamburázni, hogy a tesóm egyik barátja mondta, hogy ide kellene egy kontrás, ő eljött, aztán máskor, amikor jött ide, én is eljöttem.”

Együtt is gyakorolnak a kicsit és a nagyok. Sokan közülük év közben is járnak a zenekari próbákra. Otthon is gyakran előkerül a hangszer.

Korponai Szabolcs, Péterréve: „A baráti körben 12-13-an vagyunk, szoktunk összejönni, otthon muzsikálunk egyet, jól érezzük magunkat.”

A járványhelyzet miatt tavaly a rendezvény elmaradt, így ezen a héten tartják a 11. Tücsöktábort. Az elmúlt évek alatt sok gyerek szerette meg ezt a hangszert.

Csasznyi Magdolna, a Dr. Kiss Imre Művelődési Kör hagyományápoló csoportjának vezetője: „A tamburamuzsika népszerűsítése volt a vágyunk, és örömünkre szolgál, hogy már az egyesületen belül is három korcsoportban 25-26 tamburással dolgozik kiváló népzenészünk, Bolyos Miklós.”

A rendezvényt a Csoóri Sándor Alap, a Magyar Nemzeti Tanács, az önkormányzat és a helyi közösség támogatja. A táborban néptánc- és népdaloktatás, valamint kézműves foglalkozást is tartanak. A tanultakat a gyerekek szombaton este hétkor egy gálaműsoron mutatják be a közönségnek a Csasznyi család portáján.

 

Forrás: PannonRTV