Kezdőlap | Hirek > Világ > Egy vajdasági cserkész beszámolója...

Egy vajdasági cserkész beszámolója a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnél töltött három hónapról

-KMCSSZ USA tanulmányút beszámoló 2019-

 

Ahogy sok más embernek, úgy nekem is gyerekkorom óta az egyik legnagyobb álmom volt, hogy egyszer eljussak az Amerikai Egyesült Államokba. Arra azonban még az álmok sem mutattak rá, mekkora élmény lesz, ha ez egyszer megvalósul.

2019. július 4-e lesz az a dátum, amit egyhamar biztos nem felejtek el. A Külföldi Magyar Cserkésszövetség vajdasági ösztöndíjasaként lehetőséget kaptam két hónapot Amerikában tölteni, és ahogy azon a bizonyos negyedikén leszállt a gépem New York-ban, tudtam, a legjobb helyen vagyok. Nem is sokáig gondolkodhattam azon, hogy hol vagyok, másnap már Fillmore felé vettem az irányt, hogy az ottani két hetes iskolatáborban  segédkezhessek a többi ösztöndíjassal és a kint élő magyar cserkészekkel, tanárokkal és fiatalokkal karöltve. A Sík Sándor Cserkészpark adta ennek a helyszínt, mi pedig fáradhatatlanul igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy a környékből odaérkező fiatal magyar gyerekek a legtöbb tudást és legjobb élményeket kaphassák ez a két hét alatt.

A mi fő feladatunk a délutáni programok szervezése volt, illetve tapasztaltabb vezetőként a tábor lebonyolításáért voltunk felelőssek. Fárasztó, de egyértelműen sokat adó két hét után már kocsiba is ültünk egyik ösztöndíjas társammal, hogy átszeljük Kelet-Amerikát, és Nyugat-Virginiába jussunk a világ egyik, ha nem a legnagyobb cserkész eseményére, a Jamboree-ra. Már önmagában az, hogy több tízezer cserkésszel, akik a világ minden pontjáról érkeztek, egy bizonyos eseményen lehettünk, hihetetlen volt, azonban ezt még egy dolog tudta tetézni -Bi-Pi unokájának előadása. Élőben láthattuk és hallgatthattuk, hogy egy idős, de még mindig vidám, jókedélyű ember a nagyapja hagyatékáról és életéről mesél, ráadásul a rokoni hasonlóság miatt teljesen az az érzésünk volt, mintha Bi-Pi-t magát hallottuk volna. Egy cserkésznek ez több, mint amiről valaha álmodni merne.

Ha már Nyugat-Virginiában jártunk, úgy döntöttünk, elautózunk Philadelphiába is, hiszen igyekeztünk kihozni a maximumot az amerikai ottlétünkből, igyekezve nem csak az ott élő magyaroknak elhozni Magyarországot, hanem mi is igyekeztünk megismerni Amerikát. Bár a felhőkarcolók számomra idegenül hatottak, a tudat, miszerint onnan indul Amerika történelme, mindenképp lenyűgőző volt. Szintén érdekes tapasztalat volt Clevelend megtekintése is, ahol szintén sok új emberrel ismerkedhettünk meg, új kapcsolatokat és barátságokat köthettünk.

Ezek után ismét kezdődöt egy tíz napos tábor a fillmore-i Sík Sándor Cserkészparkban, mely sokkal több energiát és a cserkészet által megtapasztalt tudás átadását követelte, hiszen vezető képző tábor irányítói és segítői voltunk a többi három ösztöndíjassal karöltve. Komoly fegyelmet és odafigyelést igénylő tíz nap volt, mely során magunkról és a kint működő szervezetekről is sokat tanultunk, valamint igyekeztünk a saját, itthoni ismereteinket megmutatni nekik.
A vezetőképző tábor után már fellélegezhettünk, és ezt leginkább a folyamatos útonlevésben tehettük meg, hiszen megjelenéseink voltak, mint cserkészek, főleg különböző városokban és különböző napi rendezvényeken, ezáltal újabb és újabb városokba jutva el, különböző államokat és tájakat átszelve. Itthoni tekintetben a 6-7 órás, néha 10 órás utak soknak tűnnek, Amerikában azonban ez teljesen normálisnak számít, lévén, hatalmas országról van szó. Ilyen utak célpontjának egyike volt a Niagara-vízesés, mely élőben pontosan olyan csodálatos, mint amilyennek képeken látjuk. Megnézhettük „felülről”, majd hajóval bejuthattunk a közepére is, ami által bár csurom vizesek lettünk és egy hurrikán erejével ért fel, mindenképp óriási élmény volt a Niagarát ilyen szinten látni. Ami azonban tökéletessé tette ezt a kirándulást, az a Niagara mellett nem sokkal található kis „Budapesti pékség” nevezetű hely tette, ahol igazi hazai kürtöskalács és egyéb finomságokat lehetett venni, és még az eladók is tudtak pár szavat szépséges anyanyelvünkön. Ez volt az egyik kedvenc dolgom az USA-ban: akarva-akaratlanul valahogy mindig magyarokba (vagy legalább magyarul valamennyire tudókba) botlottunk a legváratlanabb helyzetekben.

Ha már Amerikában voltunk, és annak is inkább Észak-keleti részén, úgy döntöttünk ösztöndíjas társaimmal, igazán nem kellene kihagyni Kanadát sem az utazásoktól. A fővárosba, Ottawa-ba látogatunk el, mely nem csak szépségében, de kultúrájában is messze eltért az itthon vagy akár Amerikában megszokottól. A sokat emlegetett kanadai kedvesség, valóban létezik, és bár a fővárosban voltunk, mégsem éreztük a zsúfoltságot vagy azt, hogy egy másfél millió lakosú helyen vagyunk.
Nem csak Kanada, de az USA fővárosát is meglátogattuk, ahova 11 órát autóztunk, de teljesen megérte. Washington az egyik kedvenc városommá vált, tiszta, rendezett, szép parkjai és utcái otthonossá tették az amúgy hatalmas várost. 4 nap alatt bejártuk múzeumjait, meglátogattuk a Fehér Házat (sajnos egyelőre csak kívülről), átugrottunk Annapolisba is, mely Amerika első fővárosa volt. Igyekeztünk mindenképp kihozni belőle a legtöbbet, hiszen ki tudja, mikor jutunk el ismét egy ilyen ikonikus helyszínre.

Cserkészprogramjainkat nem hanyagoltuk el, visszakocsikáztunk Clevelendbe a cserkésznapokra, ahol büszkén képviseltük kishazánkat, remek napot eltöltve az ottani és az alkalomra érkezett többi cserkésszel. Sajnos már nem sok volt hátra Amerikában tartózkodásunkból, így igyekeztünk minden pillanatot megragadni a kapcsolatteremtésre, ismerettségek és barátságok szerzésére és egy igazán jó köteléket kialakítani az ottani cserkészekkel, mely akár a jövőre is pozitív kihatással lehet. Ez nem is volt nehéz, hiszen mindenhol nagyon kedvesen fogadtak minket, számos magyar családdal megismerkedhettünk odakint, akik befogadtak minket és valóban igyekeztek elérni azt, hogy jól érezzük magunkat. Annyit biztosan állíthatok, hogy nagyon jól végezték a „dolguk”, mert felejthetetlen két hónapot tudhatok magam mögött, nagyrészt hála nekik. Ezúton is köszönöm mindezt nekik.

Szeptember 4-én aztán ahova két hónappal előtte érkeztem, onnan haza is indultam, de már teljesen más emberként és megannyi óriási élménnyel a hátam mögött. Ez a két hónap valóban az az életet megváltó időszak volt, melyet még az unokáimnak is mesélni fogok egyszer. Hatalmas hálával tartozok a Vajdasági Magyar Cserkésszövetségnek, a Külföldi Magyar Cserkésszövetségnek és az ott élő magyaroknak a támogatásért, ami által kijuthattam Amerikába, és valóra válhatott életem egyik legnagyobb álma. Minden pillanatát élveztem.

Molnár Norbert st.