Kezdőlap | Interjúk

Interjúk

  • TEMPLOMÉPÍTŐ

    Interjú Msgr. Nagy József zentai esperes-plébánossal

    Ma már bizony ritka alkalom, hogy egy egyházi közösség templomot építsen, az meg, hogy három építése is elkezdődjen egy pap szolgálati ideje alatt szinte elképzelhetetlen. Erről is és még nagyon sok minden másról is mesél Nagy József zentai esperes.

    Ön még a szocialista Jugoszláviában tovább

  • TTT- Több telik tőlem

    Interjú Ft. Dobai Istvánnal

    „Meg kell tanulnunk a szeretetnyelvet. Nem a szavakban, vagy nem csak azokban van a lényeg, a szeretetet érezni kell és kimutatni a másik ember felé. A „szeretet” szó sokat jelenthet, de félreértés tárgya is lehet. Lényege: elfogadni embertársunkat olyanként, amilyen, jót akarni neki, és megtenni a javára azt, ami ránk tovább

  • A Nevelő Egyéniség

    Interjú Kalapis Stojan szalézi atyával

    „De újból kihangsúlyozom: nem saját magam miatt teszem, nem azért törekszem, nem azért fáradozom, hanem éppen azért, hogy a gyerekeknek, az ifjúságnak valamiben segítsek, valami lelkületet adjak nekik, valamiféleképpen fellelkesítsem őket. Tehát ez hajt engem, nem a díj, az elismerés, hanem éppen az, hogy a mai tovább

  • Mezsgyekaró őrzője!

    Interjú Dulka Andorral

    Igazságtalanság, kiszolgáltatottság, elnyomottság. Ezeket az érzéseket a kisebbségben élő magyar naponta megéli. A peremeken, a szórványban fogy, nagyon fogy a magyar. Az, hogy ma mégis hallani magyar szót a délvidéki Bánságban, olyan elszánt, önzetlen és fáradságos munkát tovább

  • A Szigetmentő

    Interjú Szőke Annával

    A leszakított területeken rekedt vajdasági magyarság kőszikláját a majd száz éve tartó rendszeres elnyomás, elszerbesítési késérletek, háborúk, rossz gazdasági helyzet, kilátástalanság miatti elvándorlási hullámok egyre több repedéssel bontották meg, mind jobban gyengítve majd tovább

  • A házitanító

    Interjú Ágyas Sándorral

    A mai világban az önzés, csillogás a fontosabb, mint a tudás, a segíteni akarás. Társadalmunk nem el és befogadó, hiszen a szokatlan dolgokat nem vagy csak soká képes elfogadni, még akkor is, ha saját magának tenné könnyebbé az életét. Inkább lemondunk, vagy nem beszélünk róla, mivel akkor azt tovább

  • A Hídépítő

    Interjú Balassa Júliannával

    Trianon. Ez a szó egy magyar ember számára az igazságtalanságot, az elkeseredettséget, a szomorúságot, tehetetlenséget jelképezi. Ám voltak, akik látva egyre fogyatkozó nemzetünk, az élre álltak és megpróbálták a lehetetlent. Önzetlen és fáradtságos munkájukkal téglát tovább

  • Rengeteg jó dolog történik egy nagycsaládban

    Interjú Gajda Nórával

    A Kolibri Nagycsaládosok Egyesülete 2011 óta működik, jelenleg 65 család tartozik ide. Az egyesület egész évben sokszínű programokat biztosít a tagok részére a négy településen ahol jelen van: Hajdújáráson, Királyhalmon, Ludason és Noszán. Gajda Nórával az egyesület vezetőjével programjaikról, a nagycsaládos tovább
  • Felelősséggel tartozol értük

    Interjú Gyetvai Orsolyával

    A szovjet Szputnyik–2 műhold fedélzetén Lajka keverék kutyus volt az első élőlény bolygónkról, amely Föld körüli pályára állt. A műholdat 1957. november 3-án indították Bajkonurból. Az űrutas eredetileg Moszkva utcáin kóborolt, és a sintértelepről választották ki kísérleti tovább

  • Küzdelmes, de örömteli évtized

    Interjú Nagy Abonyi Péterrel

    Az idén ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját a zentai St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület. Az küzdelmes első évtized buktatóiról, szépségeiről, gazdasági nehézségeiről beszélt az Egyesület elnöke, Nagy Abonyi Péter, de szó esett a következő évtized terveiről tovább