Kezdőlap | Blogok > Miskolczi József > Önbüntetés

Önbüntetés

Két kellemetlen, de tanulságos élményem. Ugyanarról a tőről fakad. A vajdasági magyar fiatalokban gyökeredzik.

            Első történet. A Vajdasági Magyar Civil Szövetség széltében-hosszában meghirdette, hogy civil önkénteseket keres. Akik majd hasznos gyakorlatra tesznek szert, civil továbbképzésre és külföldi gyakorlatra küldik őket, kapcsolatokat építhetnek. Ami majd később hasznukra válik.

A föltételek több száz fiatal megfeleltek: bármilyen főiskolai vagy egyetemi végzettség; magyar, szolid szintű szerb és angol vagy német nyelvtudás, 35 évnél fiatalabb életkor. Érdeklődés bármilyen civil tevékenység iránt. Lakhattak Vajdaság bármely városában, vagy falujában.

            Az eredmény: alig néhányan jelentkeztek, s ők is középiskolával, nyelvtudás nélkül és csupán valamilyen állandó munkaviszony reményében. Egyetlen munkanélküli, egyetemet végzett és valamilyen idegen nyelvet beszélő fiatal sem jelentkezett! Egy sem! Pedig előtte volt a lehetőség.

            Második történet. Nemrég az egyik szabadkai cégbe arculat-felelőst (talán így fordítják a PR menedzsert) kerestek. Biztos munkahelyre. A föltételek logikusak: egyetemi végzettség, megfelelő szintű magyar- és szerb nyelvtudás, elfogadható szintű angol nyelvismeret, jó kommunikációs készség, kreativitás, fiatalos lendület. A cég olyan, hogy alapvetően magyar fiatalt szerettek volna alkalmazni.

A több tucat életrajz elolvasása, majd a kiválasztottak meghallgatása során kiderült, hogy a magyar fiatalok életrajza roppant szegényes. Befejezték az egyetemet, de önképzésükkel, továbbképzésükkel nem foglalkoztak. Nem tökéletesítették az iskolai nyelvtudásukat és számítógépes ismeretüket, nem szereztek civil gyakorlatot, nem jártak külföldi tapasztalatszerzésen, gyér a kommunikációs tapasztalatuk.

A nem magyar nemzetiségű jelentkezők többjénél ugyan gyenge volt a magyar nyelvtudás, ám minden egyébben mérföldnyivel lekörözték nemzettársaimat! Olyan gazdag iskolán kívüli elméleti és gyakorlati életrajzuk volt, hogy ámulatba estem.

Nem értem a vajdasági magyar fiatalokat. Szorgalmasan tanulnak, de mellette semmi sem érdekli őket. Nincsenek a civil szférában, a közéletben, a művelődésben. A továbbképzésekre nincs idejük (és érdeklődésük). Pazarlásnak tartják, hogy néhány hónapot, vagy akár egy évet külföldön gyakorolják a nyelvet ingyenmunkásként. Önbüntetés. Értelmetlen önbüntetés. Könnyen korrigálható. Csak akaraterő kell hozzá. Mennyi van a mai magyar fiatalokban?

Nem érdekel, hogy divatos, vagy nem, de visszasírom ifjúságom idejét. Minden lében kanalak lehettünk: iskolánként számtalan szakkör volt (tantárgyi, irodalmi, drámai), tudósítócsoport, ifjúsági szervezet… A városban fiatalok töltötték meg az amatőr művelődési egyesületeket, azok sokrétű szakköreit. Mentünk, akartunk, tanultunk. És nem haltunk bele, sőt éppen ezért éltünk túl minden nehézséget.

Miskolczi József

jomi@tippnet.rs

Hozzászólások (0)

Ehhez a cikkhez nincs hozzászólás.

Van hozzászólása... ?