Kezdőlap | Rákóczi Szövetség hírei > ÓPUSZTASZER-BAKSI ANYANYELVI TÁBOR

ÓPUSZTASZER-BAKSI ANYANYELVI TÁBOR

A Rákóczi Szövetség idén első alkalommal rendezte meg Ópusztaszer-Baksi Anyanyelvi Táborát délvidéki általános- és középiskolás diákok számára. A tábornak Baks adott otthont, a programok jelentős része az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban zajlott.

A  tábor  meghirdetését  az  a  célkitűzés  vezérelte,  hogy  a  kisiskolások  mellett  a  vajdasági  szórványban  élő középiskolás fiatalok  is  új  élményekben,  ismeretségekben  részesüljenek, lehetőségük  nyíljon  magyar  anyanyelvük  intenzív  használatára,  illetve  magyar  kultúrával,  irodalommal  és  történelemmel kapcsolatos ismereteik bővítésére. A fiatalok Temerinből, Kúláról,  Szenttamásról,  Törökbecséről,  Nagybecskerekről  és Csókáról érkeztek a rendezvény helyszínére.

A  megnyitón  Csáky  Csongor,  a  Rákóczi  Szövetség  főtitkára  köszöntötte  a  70  középiskolást  és  kísérőiket, majd  Csenger  Orsolya,  táborvezető  ismertette  a  hét programját  és  bemutatta  a  Szövetség  helyszínen  lévő kollégáit.  Az  este  hátralevő  része  –  a  fiatal  résztvevők megismerkedésének  jegyében  –  csoportos,  játékos ismerkedési feladatokkal telt.

Kedden  reggel  a  táborozók  közös  tábori  táncot  tanultak, majd az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba indult a  társaság.  A  délelőtt  folyamán  a  Feszty-körképet  és  a  Rotunda épületében lévő kiállítást nézték meg a gyerekek. Később  csoportoktra  osztva  vettek  részt  a  különböző  magyar történelmi, őstörténeti korokat megidéző foglalkozásokon. A skanzenben a két világháború közötti időszakot megelevenítő  tanyasi  iskolában egy  korabeli  tanítási  órát  ültek  végig.  A nomád parkban őseink életmódjáról tanultak, és az íjászatot is kipróbálták. Visszatérve Baksra, a Csillagösvény Élménypark útvesztőiben próbálták megtalálni a kiutat nappali és esti körülmények  között.  Szerda  délelőtt  ügyességi  versenyeken mérkőztek  megy  egymással  a csoportok:  Az  Emlékparkban interaktív  tanórán  ismerkedtek  a  rovásírással  és  régészettel, később lovaglóleckét kaptak. Az  Emlékparkból  visszatérve,  este  táncházban  szórakoztak –  moldvai  táncokból  kaphattak  izelitőt.  Csütörtök délelőtt Mónus  József,  világbajnok  távlövő  íjász  mesélt  élményeiről, versenyeiről  –  ezzel  bíztatva  a  diákokat  kitartó,  céltudatos munkára., majd rövid bemutatót tartott. Ebéd után Szegedre utazott a társaság, ahol rövid, de tartalmas városnézést követően hajókiránduláson vett részt a délvidéki csapat. Péntek  délelőtt  a  sándorfalvi strandon  fürdőztek  és  pihentek a táborozók. Az utolsó nagyszabású tábortánc után még csobbant egyet a társaság a kemping medencéjében. Este a tábort egy fergeteges hangulatú búcsúbuli zárta.

K.I.